Pesti Srácok

Dömötör: a szocialisták kormányzása idején volt mindennapos az offshore-biznisz

Dömötör: a szocialisták kormányzása idején volt mindennapos az offshore-biznisz

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára - egy parlamenti kérdésben adott válasza szerint az előző szocialista kormányok időszakában volt mindennapos gyakorlat, hogy közpénzeket visznek ki offshore cégeken keresztül az országból, szerinte sok milliárd forint landolt így külföldi számlákon. Dömötör szerint az MSZP egykori elnökhelyettese Simon Gábor „fekete öves offhore-os”.

Több ellenzéki párt is kőkeményen bírálta a Fidesz volt képviselőjét érintő offshore-botrányt. Horváth Zsolt, volt fideszes képviselővel kapcsolatban a párt közleményben fejtette ki, hogy már nem tartják vele a kapcsolatot - ő már em képviselő, ám még párttag. A képviselő 2014-ig volt a magyar törvényhozás tagja, és sajtóhírek alapján kiderült, hogy offshore-érdekeltsége volt, amelyet vagyonbevallásában nem tüntetett föl.

A Magyar Liberális Párt elnökének véleménye szerint a Fidesz megbocsáthatatlan módon képmutató politikát folytat az offshore cégek ügyében, mert mást mondanak és másként cselekszenek kormányon, mint amit mondtak és amilyen látszatot keltettek ellenzékben.

Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján feltette a kérdést, hogy a Fidesz "az offshore-lovagok szálláshelycsinálója" lett-e. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz vezetői ellenzékben folyamatosan ezzel vádolták az akkori kormányzatot, Orbán Viktor pedig 2010-ben azt ígérte, hogy háborút indít az "offshore-lovagok" ellen. De úgy tűnik, hogy ez a háború eldőlt, vagy legalábbis a miniszterelnök elveszítette a csatát - mondta a független képviselő.

PestiSracok facebook image

Kijelentette: Andy Vajna, "a kaszinók császára" offshore cégekre alapozva építette fel azt a hálózatát, amelyik speciális előjogokat élvez a szektorban, az Eximbank pedig több milliárd forintos hitelt biztosít neki a TV2 "államosításához", a pénz pedig offshore céghez folyik. Rogán Antal és Habony Árpád - folytatta - "olyan vállalkozások környékén tűnik fel", amelyik a letelepedési kötvények révén hasznot húz a gazdasági bevándorlókból "és bizony offshore cégek vannak a háttérben".

Fodor Gábor hozzátette: a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank egy offshore cégtől vásárolja meg az Eiffel Palace-t és kiderült, hogy magyarok, köztük Horváth Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő is érintettek lehetnek a panamai offshore-botrányban.

A Jobbik azt javasolta a parlamentnek, hogy veszítse el mandátumát az a képviselő, aki offshore hátterű céget birtokol

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta: ezen képviselők méltatlanná válnak tisztségükre. Jelezte azt is, hogy párttársaival nyilatkozatot írnak alá arról, hogy nem birtokolnak ilyen céget és az ív aláírására kérnek minden parlamenti képviselőt.

Az ellenzéki politikus a kormányfő korábbi, offshore-ellenes mondatait idézve úgy értékelt: a korrupció nőtt Magyarországon, s ennek egyik eszköze az, hogy offshore hátterű cégeken keresztül tüntetnek el pénzeket és bújnak ki az adóhatóság ellenőrzése alól. Erre bizonyítékként nevezte meg Horváth Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő két cégét, amelyek szerinte fejlesztési pénzek eltüntetésére jöttek létre.

A jobbikos képviselő bírálta, hogy noha számos írásbeli kérdésükben nevesítettek szerintük átláthatatlanul működő, 10 milliárd forintos támogatásokat kapó gazdálkodó szervezeteket, érdemi válaszokat nem kaptak. Beszámolt arról is, hétfőn "A korrupció ötven árnyalata" címmel intéznek kérdéssorozatot a kormányhoz az Országgyűlésben.

Szilágyi Györgyöt kérdezték arról, hogy nyilatkozatukban miért csak a jelen idejű birtoklás szerepel, s az miért nem, hogy korábban volt-e ilyen cége valakinek. Azt felelte: nehéz lenne bizonyítani, ha valaki korábban offshore céget birtokolt, de ma már nem, ugyanakkor megfontolják a felvetést.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint - aki a jobbikos képviselő ebben a témában tartott napirend előtti felszólalására reagált - az előző szocialista kormányok időszakában mindennapos gyakorlat volt, hogy közpénzeket visznek ki offshore cégeken keresztül az országból, szerinte sok milliárd forint landolt így külföldi számlákon. Dömötör szerint az MSZP egykori elnökhelyettese Simon Gábor „fekete öves offhore-os”, ráadásul a baloldal olyan miniszterelnököt adott, akinek a lakása is offshore-hátterű volt (itt feltehetően Bajnai Gordonra célzott).

Ezen a helyzet szerint változtatott a Fidesz, 2010 után ugyanis a közbeszerzéseknél fel kell fedni a tulajdonosokat, és az online pénztárgépek bevezetése, illetve új közbeszerzési törvény is segíti az átláthatóságot. A Jobbiknak is odaszúrt a végén Dömötör. Szerinte a párt a „politikai offshore legnagyobb bázisa”, hiszen nem tudjuk, hogy Kovács Béla mennyi pénzt hozott külföldről, ráadásul szerinte egy jobbikos képviselő környékén cégtemető működött.

A Süddeutsche Zeitung német lapnak több százezer offshore cég titkos adatát szivárogtatta ki egy titkos forrás a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától, amely névtelen offshore vállalatokat ad el az ügyfelei számára a világ számos részén.

Forrás:MTI/parlament.hu/index.hu/Fotó:atv.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.