Pesti Srácok

A politológus szerint Pukli mozgalma bukás tündöklés nélkül

null

A mozgástér blogon megjelent publicisztikájában ír Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője arról, hogy „szerencsére győzött a józan ész és ma csak azok mentek bele Pukliék játékába, akiknek tényleg nagyon alacsony sorszámú SZDSZ párttagkönyvük volt.” -(Puklinak MSZP-s párttagkönyve volt, mint azt megírtuk - a szerk.)

A politológus szerint

PestiSracok facebook image

A szakértő kiemeli, hogy „Egyértelműen látható, hogy a kormányzat és a pedagógusok közti tárgyalások haladnak előre és a hisztire mindig kész ellenzék érvelésével szemben nem látszattárgyalásokról van szó, hanem valódi egyeztetésekről, valódi eredményekkel. Nagyjából az emberek is ezt várják a kormánytól: üljön le és tárgyaljon. Mivel a kormány önkorrekciós képessége működik, ezért a tárgyalások zajlanak.”

Arra is kitért, hogy „Még a ballib média is kelletlenül elismeri, hogy a kormány a konfrontáció helyett megegyezésre törekszik. Aztán persze duzzog egy sort, hogy nálunk olyan pokoli diktatúra van, ami még a konfrontációt is elveszi az emberektől. Piszok nehéz lesz így megdönteni.”

A szakértő szerint a másik ok, amiért kifulladt Pukliék mozgalma, hogy az egész akció láthatóan politikai színezetet öltött, amihez a pedagógusok jelentős része nem adja nevét és támogatását. Nem azért, mert a pedagógusok apolitikusak, vagy félnek, mint azt az ellenzéki sajtó próbálja sulykolni, hanem azért, mert cseppnyi ésszel is könnyen belátható, hogy a pártpolitizálás ripsz-ropsz képes szétverni egy tantestületet.

Lánczi emellett kiemeli még azt is, hogy

Szerencsére győzött a józan ész és ma csak azok mentek bele Pukliék játékába, akiknek tényleg nagyon alacsony sorszámú SZDSZ párttagkönyvük volt.

– zárul az elemzés.

forrás: mozgasterblog.hu/Fotó:atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.