Pesti Srácok

Ferenc pápa: Nem lehet eszetlenül kitárni a kapukat

null

Nem lehet esztelenül kitárni a kapukat – nyilatkozta Ferenc pápa a La Croix-nak adott intejújában. Hozzátette, sokkal fontosabb annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miért van mostanában ennyi migráns. Úgy fogalmazott, a hívek elsősorban nem az iszlámtól, hanem az ISIS-től tartanak, és elvileg lehetségesnek tartja a keresztények és mohamedánok együttélését.

De az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, az, hogy miért van manapság ilyen sok migráns” – nyilatkozta Ferenc pápa a Francia La Croix című lapnak. Mint kifejtette, az egyik legalapvetőbb probléma a Közel-Keleten és Afrikában zajló háború, valamint az afrikai földrész alulfejlettsége, ami éhezéshez vezet. A fegyverkereskedelem mellett fontos problémának nevezte a gazdasági alulfejlettséget is. Úgy fogalmazott, a világgazdasági rendszer a pénz bálványozásának kísértésébe esett, mivel az emberiség gazdagságának több mint nyolcvan százaléka a lakosság körülbelül tizenhat százalékának kezében van.

Ferenc pápa arról is beszélt, a migránsok befogadásának legrosszabb formája, ha gettósítjuk őket, holott integrálni kellene. Hozzátette, Brüsszelben a terroristák belgák voltak, migránsok gyermekei, de egy gettóból jöttek. Londonban az új polgármester egy székesegyházban tette le az esküjét, és minden bizonnyal fogadja majd a királynő. Ez megmutatja Európának, mennyire fontos, hogy visszanyerje integrálási képességét. A pápa arról is beszélt, Európa a születési arányszám csökkenésének súlyos problémájával néz szembe, a jólét önző keresésének következményeként. Demográfiai lyuk keletkezik.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa kitért arra, az emberek inkább az ISIS-től, mint az iszlámtól félnek, és annak hódító háborújától, melynek részben oka az iszlám. Kiemelte, maga a hódítás gondolata az iszlám lelkéhez bensőleg hozzátartozik, de a nyugati világ is megpróbálta erőszakos eszközökkel demokratizálni a háború sújtotta országokat. Úgy fogalmazott, „egy túlságosan nyugati demokráciamodellt exportáltunk olyan országokba, ahol erős hatalom létezett”.

Teljes riport itt olvasható.

Forrás: magyarkurir.huFotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.