Pesti Srácok

Kormánykritikával és fantazmagóriákkal készültek az ellenzéki pártok május 1-re (galériával)

Kormánykritikával és fantazmagóriákkal készültek az ellenzéki pártok május 1-re (galériával)

Éles kormánykritika és kampánybeszéd. Erről szólt az ellenzéki pártoknak a munka ünnepe. Tóbiás József a szocialisták elnök-frakcióvezetője szerint most van csak igazán szükség a baloldalra. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök pedig börtönbe juttatná az Orbán-kormányt. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elképzeléseiről beszélt a Városligetben tartott sajtótájékoztatón. Az egykori szocialista miniszterelnök azt ígérte a jelenlévőknek, hogy megtriplázza a jelenlegi fizetéseket 4-5 éven belül. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, a kormány a felesleges pénzköltés és a fényűző beruházások helyett, inkább a béreket emelje, mert a magyar társadalom kettészakad , az ország pedig lecsúszik a régión belül a létminimum alatt élők miatt. A PM-s Tordai Bence is a nettó minimálbér emeléséről vizionált, de szóba került Karácsony Gergely is, akit meghívtak az MSZP ünnepségére, de ő végül nem jelent meg. Nem volt túl nagy az érdeklődés az Együtt rendezvényére, ahol Szigetvári Viktor a párt elnöke tartott beszédet. A szakszervezetek a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelték.

A MSZP börtönbe küldeni a kormányt

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt két év azt igazolja, hogy most van csak igazán szükség az igazi baloldalra. Tóbiás József vasárnap Budapesten, pártja május 1-jei rendezvényén a Városligetben közölte: 2018-ban nem pártok szövetségével, hanem a helyi közösségek megszólításával nyerhetnek. Az ellenzéki politikus azt mondta, szükség van olyan baloldalra, amely nem huny szemet az igazságtalanság felett, amely nem nézi tétlenül, hogy milliók élnek nincstelenül, "létválságban". Közölte: olyan Magyarországot kell építeni, amely minden állampolgárának biztosítja az egyenlőséget.

PestiSracok facebook image

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, hogy a kormányzás, az oktatás és az egészségügy fejlesztése helyett urizálás és lopás folyik az országban. Az életben semmi nem tart örökké, semmit nem lehet a végtelenségig büntetlenül csinálni - mondta, majd a kormánypártoknak címezve hozzátette: "el fognak tűnni, mert közösen el fogjuk őket tüntetni". Nemcsak leváltani kell 2018-ban a kormánypártokat, hanem elszámoltatni és "börtönbe rakni" - tette hozzá.

Gyurcsány belengette a „tripla fizetés” ígéretét

Gyurcsány Ferenc egyetértett azokkal, akik szerint béremelésre van szükség, de kijelentette, hogy a fizetéseket nem lehet egyik napról a másikra megduplázni. Emlékeztetett a DK Sokak Magyarországa című programjára, amely szerint a következő 5-10 évben a béreket az inflációt meghaladóan 5-6 százalékkal kell növelni. Hozzátette: két kivételt tennének, az egészségügyben és az oktatásban a következő 4-5 évben a mostanihoz képest megdupláznák, majd az azt követő 4-5 évben a jelenlegihez képest megtripláznák a fizetéseket.

Egy kormány nem teheti meg, hogy a megélhetési minimumot a minimálbér alatt állapítja meg - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc közölte: a jelenlegi kabinet mindent az erő nyelvén próbál megoldani, de a megállapodáshoz a munkavállalókkal és a munkáltatókkal nem erő, hanem kompromisszumkészség kell. Helyre kell állítani az érdekegyeztetést, nem lehet válogatni az érdekképviseletek között, "nem lehetnek kedvencek és lieblingek" - tette hozzá. A DK szociális piacgazdaságot akar. Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy "nem engedjük meg, hogy az erősebb kutya elvén szabályozódjanak a viszonyok", ezért fair és tisztességes társadalmi szerződést kell, védeni kell a gyengét - mondta a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy idén azért nem állítottak színpadot, mert nincs 1,5-2 millió forintjuk egy ünnepség megszervezésére. A politikus kiemelte, hogy költségvetési támogatásból élnek, és jelenleg is 13-14 millió forint az adósságuk. Egy kérdésre azt mondta: a DK részben tudta, hogy aktivistái arra készülnek, hogy keresztbe fekszenek a síneken, és ezzel megállítják a felcsúti kisvasutat. A tett szimbolikusan kifejezte azt az elutasítást, amelyet "Orbán-rezsimjével, az önkény rezsimjével szemben éreznek" - folytatta. A pártelnök hozzátette: reméli, hogy a demonstráció békés és nyugodt volt, majd köszönetet mondott az abban részt vevő aktivistáknak.

LMP: fordítson többet a kormány a béremelésekre a felesleges pénzköltés helyett

A közszféra béreinek lényegesen nagyobb mértékű emelését sürgette Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap, a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatón. Közölte: 600 milliárd forintot akar feleslegesen elkölteni a kormány jövőre, miközben béremelésre ennél sokkal kisebb összeget fordít. Az LMP ezért átcsoportosításokat kezdeményez majd a 2017-es költségvetésen, hogy 8 órányi munkával senki ne keressen a létminimum alatt - mondta Schmuck Erzsébet.

A párt csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné - hangsúlyozta. Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt, és magas az egykeresős családok aránya - mutatott rá a politikus, aki szerint emiatt nemcsak a magyar társadalom szakad ketté, de az ország is lecsúszik a régión belül. A dolgozók ugyanakkor csak bizonytalan ígéreteket kapnak, a szociális ágazatban várt alapbéremelése is elmarad. Utóbbiban még a pótlékaikat is félthetik az emberek-, és a közigazgatásban is csupán minden harmadik ember számíthat növekvő bevételekre - mutatott rá.

A kormány azonban mindezek helyett fényűző beruházásokra költ - fogalmazott Schmuck Erzsébet, aki a remélt 3,1 százalékos GDP-növekedést, így az abból származó mozgástér mértékét is vitatta. A politikus bírálta a paksi bővítésre fordítandó plusz 100 milliárd forintot, a Városligetre szánt forrásokat, a miniszterelnök várba költözését, de a Modern városok program 153 milliárd forintját is, vagy a "kormányfő hobbiját", a stadionépítést, amelyre jövőre majdnem 47 milliárd forint jut.

Elárulta az MSZP Karácsony Gergelyt

A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön, Budapesten. Tordai Bence elmondta: az alacsony jövedelműeknek alapjövedelmet vezetne be pártja. Ez a dolgozóknak is járna, így a nettó minimálbér havi 74 ezerről 105 ezerre nőne. A Fidesz ezzel szemben a felső jövedelmi egyötöd mellett áll ki, míg a munka világából kiszorulók semmilyen támogatásra nem számíthatnának - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy a korábbi hírekkel szemben Karácsony Gergely miért nem szólal fel az MSZP városligeti színpadán, Tordai Bence azt felelte, az után, amit a zuglói önkormányzatban a Liget-projektről szóló szavazáson a szocialista Tóth Csaba és "tettestársai" elkövettek, nem meglepő, hogy a XIV. kerületi polgármester nem tud mit mondani az MSZP-s közönségnek. Ami Zuglóban az MSZP részéről történt, nehezen értelmezhető másként, mint az elvek elárulásaként - jelentette ki.

Nem sokan voltak "Együtt"

Nagy tolongás nem volt az Együtt rendezvényén, ahol mintegy harmincan hallgatták meg Szigetvári Viktor, a párt elnökének beszédét - írja a HVG. Szigetvári Viktor az Együtt elnöke a budapesti Szabadság téren tartott beszédében hangsúlyozta, Magyarország európai uniós csatlakozását is ünnepelni kell, hiszen az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez. Szigetvári Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte a kormányfő a kvótanépszavazással "keletre, Putyinhoz vezetné az országot". Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök belenyugodott abba, hogy Magyarország az EU másodrendű tagja lesz és "rezsimje egy feudális és leszakadó országot épít", amelyben emelkednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

Kiemelte, bár a szegénység növekedése a világon mindenhol a populizmust erősíti, a középosztályt nem lehet erősebbé tenni "az asztal felrúgásával és a világ felforgatásával". Ehhez szorosabb, egységesebb európai együttműködés kell, amelyben az EU nem a "magyar oligarchákat finanszírozza" - fejtette ki az Együtt vezetője, majd hozzátette, pártja a józan középúton jár és egy jól működő, többkulcsos személyi jövedelemadóval rendelkező szociális piacgazdaságban hisz, amelyben erős szakszervezetek és erős állam küzd a nagyobb bérekért. Szigetvári Viktor emellett kitért arra is, hogy szerintük az államnak most is lenne elég pénze a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremelésére, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene.

Igazságos adórendszert követelnek a szakszervezetek

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni - hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán a Városligetben vasárnap. A rendezvény a szakszervezetek "követelési piramisának" felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét. Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.

Forrás: MTI/HVG

További képek a május 1-i rendezvényekről a galériában. A fotókat az MTI készítette.

A vezetőkép a budapesti Városligetben készült a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI; Illyés Tibor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.