Pesti Srácok

Eljárás indult a francia rendőrgyilkos feltételezett társai ellen

Eljárás indult a francia rendőrgyilkos feltételezett társai ellen

Eljárást indított a párizsi ügyészség vasárnapra virradó éjjel a hét eleji kettős rendőrgyilkosság iszlamista elkövetőjének két feltételezett segítője ellen.

A Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében hétfő este elkövetett késeléses támadás után másnap délelőtt vették őrizetbe a 29 éves Charaf-Din Aberouzt és a 27 éves Saad Rajrajit. Mindketten jól ismerték a kommandósok által megölt elkövetőt, Larossi Abballát, ugyanis 2013-ban együtt ítélték el őket azért, mert pakisztáni iszlamista harcokhoz Franciaországban toboroztak önkénteseket. Mindannyian néhány hónapja szabadultak. A feltételezett segítők 96 órás őrizetbe vétele után terrorista bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával indított eljárást a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege, miután a gyilkosságban való közvetlen részvételre utaló bizonyítékokat a két férfi esetében egyelőre nem találtak a nyomozók. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásba kerültek. Egy harmadik, szintén kedden őrizetbe vett gyanúsítottat viszont szabadon engedtek a rendőrök. A rendőrházaspárra otthonában hétfő este támadt rá a francia állampolgárságú elkövető. A rendőrség elitalakulatai 15 percen belül hétfőn kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival, az alkudozás több mint két órán át tartott. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a különleges egységek behatoltak az épületbe, az elkövetőt agyonlőtték. A házaspár gyermeke túlélte a túszejtést. Az elkövetőnek volt egy listája további célpontokról, amelyekben személyeket, illetve foglalkozásokat jelölt meg. Ezt a listát a nyomozók megtalálták a kettős gyilkosság helyszínén. Ezenkívül három mobiltelefont és három kést találtak az asztalon. Az elkövető az Iszlám Államra hivatkozott a túsztárgyalások során. Szemtanúk arról számoltak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor Allah akbar kiáltást hallottak. Az Iszlám Állam gyakran buzdítja arra híveit, hogy kövessenek el merényletet rendőrök és katonák ellen azokban az országokban, amelyek Szíriában és Irakban a dzsihadisták állásait bombázzák. A terrorszervezet pontos utasításaiban az is szerepel, hogy magányosan, bármilyen fegyvernek tekinthető eszközzel kell akcióba lépni. Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben letartóztatták, mert iszlám harcosokat toborzott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség miatt három év börtönbüntetésre ítélték, amelyből két és fél év volt letöltendő. Szabadulása óta - radikalizmusa miatt - a terrorelhárítók megfigyelése alatt állt, érintett volt egy szíriai dzsihadista hálózat elleni nyomozásban is, telefonját ezért lehallgatták, de a rendőrség nem észlelt arra utaló jeleket, hogy azonnali terrortámadásra vagy erőszakos cselekményekre készülne. Korábban köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Forrás: Reuters

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.