Pesti Srácok

A riói olimpiára is készülhet az Iszlám Állam

A riói olimpiára is készülhet az Iszlám Állam

A brazil hatóságok letartóztattak csütörtökön tíz embert azzal a gyanúval, hogy terrortámadásra készültek az augusztus 5-én kezdődő olimpiai játékok alatt – jelentette be az ország igazságügyi minisztere egy sajtótájékoztatón.

Egy feltételezett terrorista sejtről van szó, amely gyanús üzeneteket váltott az interneten egy esetleges támadás előkészületeiről – mondta Brazíliavárosban Alexandre de Moraes.

A brazil elhárítás kedden közölte, hogy vizsgálatot indított egy iszlamista csoport ügyében, amely állítólag hűséget fogadott Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...