Pesti Srácok

Az iszlám kalifátussal állunk szemben egy francia filozófus szerint

null

Két éve tanulmányozza az Iszlám Államot az interneten egy francia filozófus, akivel a Der Standard készített interjút. Philippe-Joseph Salazar meghökkentő következtetéseket is levont a terrorszervezet kapcsán, többek között úgy véli, előfordulhat, hogy párbeszédet kell kialakítani a dzsihadistákkal. A gondolkodó ostorozta a francia republikánusokat, akik szerinte a könnyes szemmel történő fogadkozásokon kívül nem tesznek semmit a terrorizmus megfékezésére.

„Az Iszlám Államra éppen azért figyeltem fel, mert ez gyökeresen az ellentéte volt annak, amivel korábban foglalkoztam. Amikor 2014 júniusában Abu Bakr al-Bagdadi bejelentette, hogy kalifátust alapít, a nyugati média csak tréfálkozott ezen”

– mondta a 61 esztendős francia filozófus.

„Jelenleg már 13 nyelven propagál az ISIS, a legutolsónak most a portugált vették fel a repertoárjukba, mivel újabban Latin-Amerikába importálnák a dzsihádot”

– tekintett előre Philippe-Joseph Salazar, aki felhívta a figyelmet a terrorszervezet profi kommunikációjára. Szerinte gyakran illesztenek mondandójukba vallási szövegeket és történelmi eseményeket a mondandójuk alátámasztására. Az Iszlám Állam nagyon világosan elmagyarázza a Nyugatnak, hogy miért gyűlöli – mondja a filozófus –, miközben Nyugaton a terroristákat sem nevezik annak, amik, hanem piti bűnözőknek, elmebetegeknek, pszichésen terhelt egyéneknek próbálják meg beállítani az elkövetőket.

„A terrortámadást is terrortámadásnak kell nevezni. Csak akkor teszik meg ezt, hogy ha sok a halott. A kalifátus viszont azt hirdeti, a legkisebb akció, amit a hatásukra követnek el, segítségükre van”

PestiSracok facebook image

– mondta a professzor, aki hozzátette,

„egyáltalán nem közönséges bűnözőkről van szó, akiket jogilag is ennek megfelelően kell kezelni”.

Philippe-Joseph Salazar (kép: babelio.com)
Philippe-Joseph Salazar (kép: babelio.com)

Háború a nyugati értékek ellen

Salazar egy másik érdekességre is rávilágított. Az Iszlám Államot különbözőképpen nevezik a nyugati kormányok, ISIS, ISIL, Daesh, néha az az érzésem, direkt kerülik az

Iszlám Állam

kifejezést, hogy kisebbítsék őket. Én viszont éppen azt javasolnám, hogy nevezzék

kalifátusnak

, mert ez kifejezi azt, amivel szemben állunk. Mert ők több, mint egy terrorista csoport, a kalifa az iszlámban valami olyasmi, mint a keresztényeknek a pápa. Philippe-Joseph Salazar szerint háborúban állunk, amit tudatosítani kellene mindenkiben.

Salazar a franciák szemére vetette, hogy erős a köztársasági érzületük, mégsem tesznek mást egy-egy terrortámadás után, mint sírnak, ölelkeznek, gyertyát gyújtanak, és bizonygatják, hogy nem félnek – így várják meg a következő esetet. Véleménye szerint az elkövetkező évszázadban együtt kell élnünk az Iszlám Állammal, és akár párbeszédet kell vele folytatni, ahogy az USA tette régebben Iránnal vagy a tálibokkal.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.