Pesti Srácok

Heteken belül eldőlhet Szilvásy György és a volt titkosszolgálati vezetők sorsa

null

Heteken belül ítéletet hirdethet a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa az úgynevezett kémügyben, melyben a Gyurcsány-kormány egykori titokminisztere, Szilvásy György, továbbá a nemzetbiztonság két volt vezetője, Galambos Lajos és Laborc Sándor mellett egy biztonság­technikai cég tulajdonosa ül a vádlottak padján - írja a Magyar Idők.

Az ügyet tárgyaló Kaposvári Törvényszék úgy tájékoztatott: Vadócz Attila hadbíró, az eljáró katonai tanács elnöke az ítélet kihirdetésének napját - ahogy azt a PestiSrácok.hu korábban megírta - őszre halasztotta, most pedig szeptember 9-re tűzte ki. A megismételt elsőfokú pert a törvényszék – tekintettel arra, hogy az ügy minden részlete államtitkot képez – zárt ajtók mögött tárgyalja, így az ítéletnek csak az úgynevezett rendelkező részét hirdetik ki nyilvánosan, annak indoklása azonban nem ismerhető meg. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították.

Ismert, a Debreceni Törvényszék még 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapott. Laborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat viszont, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015 júniusában megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsát, amely tavaly novemberben kezdte tárgyalni a büntetőügyet.

PestiSracok facebook image

Noha a büntetőügy minden részletét államtitokká minősítették, korábban más lapok mellett a Magyar Nemzet írt bővebben az ügy hátteréről. Eszerint a feljelentést vélhetőleg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és az Alkotmányvédelmi Hivatal tette 2011 tavaszán, a nyomozás 2011 júliusában kezdte el a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) államellenes bűncselekmények gyanúja miatt. A Magyar Nemzet szerint az NVSZ olyan bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerültek orosz kézbe, állítólag a MOL megszerzése érdekében. A lap szerint az NVSZ egy olyan fedett akció részleteit derítette fel, amelyben az NBH Liszt Ferenc repülőtéren szolgáló munkatársai a reptér védelmét ellátó Zömök Kft. embereivel együttműködve lehetővé tették, hogy poligráfos ellenőrzéssel megbízott oroszok és eszközeik feltűnés nélkül érkezzenek majd távozzanak. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.

Forrás: Magyar Idők/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.