Pesti Srácok

HM: nincs összefüggés a túlóraadatok és a tűzszerészbaleset között

HM: nincs összefüggés a túlóraadatok és a tűzszerészbaleset között

A Magyar Honvédség kedden közleményben utasította vissza a sajtóban megjelent állításokat, amelyek a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiadott túlóraadatokat "félremagyarázva vonnak le következtetéseket a hortobágyi tűzszerészbaleset okairól".

A Magyar Nemzet a tárca parlamenti államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva állította, hogy túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július elsején történt bombarobbanást. Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője keddi sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott, "ha egy állományban 25 százalékos létszámhiány van, ha óriási a túlóra és történik baleset, akkor minimum felmerül annak a gyanúja, hogy lehet összefüggés".

A HM az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a tárca - országgyűlési képviselői kérdésre - kiadott írásbeli válasza semmilyen összefüggésben sincs a tűzszerészbaleset okaival. Az abban megadott túlóraadatok a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred teljes állományára vonatkoznak - amelybe beleértendők mások mellett a hadihajós katonák, az adminisztratív dolgozók, gép- és harcjárművezetők, logisztikusok - és nem csak a tűzszerész katonák által teljesített túlórákra. "Aki tehát a parlamenti válasz és a tűzszerészbaleset között közvetlen összefüggést sejtetett, az felelőtlen vagy szándékosan hamisítja meg a tényeket" - fogalmazott a HM. Közölték, hogy a tragikus tűzszerészbaleset okainak feltárására indított független szakértői vizsgálat nem zárult le, az jelenleg is zajlik, annak eredményeit a minisztérium, a Magyar Honvédség a közvéleményhez hasonlóan várja. Hozzátették, a Magyar Honvédség és a HM minden segítséget igyekszik megadni a balesetben elhunyt tűzszerészek családjainak.

PestiSracok facebook image

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen július elsején délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült. A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánították. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is folyik. A vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését.

Forrás: MTI

Fotó:

MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.