Pesti Srácok

Halvány remény Szíriának a háború befejezésére

Halvány remény Szíriának a háború befejezésére

A szíriai kormány szombaton jóváhagyta az aznap hajnalban bejelentett orosz-amerikai megállapodást, amelynek értelmében hétfőn naplementekor általános fegyvernyugvás lépne életbe Szíriában. Az orosz és az amerikai külügyminiszter ezzel összefüggésben egy béketervet is bejelentett, amely elindulásának egyhetes fegyvernyugvás az előfeltétele.

„A szíriai kormány jóváhagyta az orosz-amerikai megállapodást (…), melynek egyik célja politikai megoldást találni a szíriai válságra” – idézte az AFP a szíriai SANA hírügynökséget.

A Szaúd-Arábia által támogatott szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HCN) viszont honlapján azt közölte, hogy még nem kapta meg a megállapodás szövegét, és csak azután fog nyilatkozni róla, miután konzultál tagjaival, akik közül „néhányan szkeptikusan nyilatkoztak a megállapodás sikeréről”. Basma Kodmani, a HCN egyik tárgyalója korábban óvatosan üdvözölte a megállapodást, és reményét fejezte ki, hogy azzal „elkezdődik az a folyamat, amely véget vet a civilek szenvedésének”.

Béketerv is van a fegyverszünet mellé

PestiSracok facebook image

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szíriai konfliktus rendezését szolgáló új béketervet jelentett be ugyancsak szombaton. A Szíriát Támogató Nemzetközi Csoportot (ISSG) az Egyesült Államok és Oroszország vezeti, és a szír kormány, valamint a török és az iráni vezetés is hozzájárulását adta a megállapodáshoz, amelynek célja, hogy Szíria fennmaradhasson, és megtarthassa többnemzetiségű jellegét, valamint felekezeti sokszínűségét. Annak a szervezetnek, amely továbbra is a legitimként elismert szíriai ellenzék része akar maradni, el kell határolódnia az Iszlám Állam terrorszervezettől és a közelmúltig an-Nuszra Frontként ismert iszlamista fegyveres csoporttól.

A megállapodás értelmében az Egyesült Államok és Oroszország minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólít fel szeptember 12-én naplementétől, vagyis a muszlim íd al-adha ünnepének kezdetétől. A fegyvernyugvás alatt az ostromlott, vagy egyéb okok miatt nehezen elérhető területek felé szabad átjárást biztosítanak a humanitárius szállítmányoknak. Aleppó e tekintetben a megállapodás próbaköve. Mindkét félnek egy demilitarizált zónában kell megállapodnia a török határtól Aleppóig vezető Castello segélyszállító útvonal mentén. A tűzszünet 48 órán át marad érvényben, amit folyamatosan további 48 órával lehet meghosszabbítani. Amennyiben a fegyvernyugvás kitart egy héten keresztül, Washington és Moszkva közösen katonai csapásokat készít elő az an-Nuszra Front ellen. Az orosz-amerikai együttműködést az egy héten belül felállítandó Közös Végrehajtó Központ (Joint Implementation Center – JIC) koordinálja majd

Az Egyesült Államok számára fontos, hogy a szíriai ellenzék Moszkvával közösen megállapított területein ne hajtson végre légicsapásokat a szír kormány. John Kerry elmondása szerint az USA bízik abban, hogy Moszkva rá tudja venni a damaszkuszi rezsimet, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, és kössön békét. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a megállapodás, amíg nem valósul meg, pusztán egy lehetőség, semmi több.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.