Pesti Srácok

Felmérik az MSZP és a DK támogatottságát

Felmérik az MSZP és a DK támogatottságát

Szocialista párttagok, szimpatizánsok között készül felmérés, amelyben azt szondázzák Budapesten, hogy mekkora a támogatottsága Gyurcsány Ferencnek és feleségének, Dobrev Klárának miniszterelnök-jelöltként, valamint Molnár Gyulának főpolgármester-jelöltként – tudta meg a Magyar Idők.

A lap úgy tudja a kutatást a Progresszív Intézet készíti, telefonos megkeresés útján, legalábbis a megkérdezettek tájékoztatása szerint. A megrendelőről egyelőre nem sokat tudni, többen a Demokratikus Koalíciót sejtik a felmérés mögött, mert a kérdések között a Gyurcsány-pártot érintőek voltak a leghangsúlyosabbak.

A válaszadóknak a Demokratikus Koalíció elfogadottságáról is kellett nyilatkozniuk. Arra is kitértek, hogy mennyire összefogáspárti a megkérdezett személy, és ha igen, el tudja-e fogadni miniszterelnök-jelöltnek Gyurcsány Ferencet. A fővárosi ügyek is szóba kerültek, itt arra voltak kíváncsiak a kérdezőbiztosok, hogy a válaszadó támogatná-e Molnár Gyula főpolgármester-jelöltségét. Horváth Csabának, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagjának munkásságát és elismertségét is firtatták, valamint szóba került az LMP társelnöke, Szél Bernadett, illetve az MSZP fővárosi elnöke, Kunhalmi Ágnes tevékenysége is. A két női politikus esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is faggatták a válaszadókat. A kutatás Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterre is kitért. Vele kapcsolatban azt igyekeztek megtudni, mennyire elfogadott a szocialista válaszadók körében, illetve, hogy miként vélekednének esetleges miniszterelnök-jelöltségéről.

PestiSracok facebook image

A Magyar Idők a közvélemény-kutatással összefüggésben megkereste Gréczy Zsoltot, de a DK szóvivője nem reagált a lapzártáig. Így arra sem kaptak választ, hogy a felmérés eredményének mi lesz a sorsa. A cikk hozzáteszi, arról viszont közleményt adtak ki, hogy szerintük hazugság a Magyar Idők szombati, a DK és az MSZP közös választási listájáról szóló írása, amely szerint egy fővárosi külön alku köttetett a Molnár Gyula vezette szocialisták és a Gyurcsány-párt között. A titkos megegyezés értelmében 18 budapesti egyéni választókerületben döntöttek az országgyűlési képviselőjelöltek személyéről. A többi közt a szocialista Móricz Eszter - aki a kvótaellenes népszavazás miatt került a pár hete a figyelem központjába - a DK alelnökét Vadai Ágnest indítanák Újpesten.

Forrás: Magyar Idők

Fotó: MTI; Marjai János

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."