Pesti Srácok

Alaptörvény-módosítás - A Jobbik saját táborának elvárásával is szembe ment

Alaptörvény-módosítás - A Jobbik saját táborának elvárásával is szembe ment

A magyarok többsége az országra nézve kockázatosnak tartja, hogy az ellenzék nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatos alkotmánymódosítást – írja a Századvég kedd délután készült országos közvélemény-kutatásának eredményeire hivatkozva. Mint elemzésükben írják, az ellenzéki erők szembekerültek a választók többségi elvárásaival, a Jobbik esetében pedig saját támogatóik várakozásaival is.

A Századvég által a szavazás délutánján készített reprezentatív felmérés szerint a választók többsége (56 százaléka) szerint veszélyt jelent az országra, hogy az ellenzék megakadályozta a kötelező betelepítés tiltásával kapcsolatos alkotmány-módosítás elfogadását, így Brüsszelnek nagyobb lehetősége nyílik a betelepítés kikényszerítésére. A megkérdezettek körülbelül egyharmada (36 százalék) szerint ugyanakkor a történtek nem hordoznak ilyen kockázatot.

Pártreferencia tekintetében a felmérés szerint a magukat jobboldalinak vallók 83 százaléka tartja kockázatosnak az ellenzék döntését, a baloldaliaknak azonban csupán 25 százaléka. A Fidesz szavazók körében ez az érték 85, a Jobbik választóinak körében pedig 55 százalék.

A válaszadók 67 százaléka várt volna alkotmánymódosítást a népszavazás eredményének ismeretében – derült ki az adatfelvételből. Ez az érték a Fidesz választóinak körében 95 százalék, a Jobbik támogatók körében pedig 70% százalékos volt.

PestiSracok facebook image

Az elemzés megállapítja, hogy

A kutatás módszertana: A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2016. november 8-án, amelynek során 500 véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 5,4 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Forrás: Századvég

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.