Pesti Srácok

Több ponton kapcsolódik a Jobbikhoz a Magyar Nemzeti Arcvonal

Több ponton kapcsolódik a Jobbikhoz a Magyar Nemzeti Arcvonal

Több szálon működő kapcsolat látszik a Jobbik és a TEK által leleplezett, Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőjobboldali félkatonai szervezet között. Két éve a Job­bik par­la­menti kép­vi­se­lője je­lentette be a szervezethez kötődő, és a rend­őr­gyil­kos Győr­kös István által szervezett ren­dez­vé­nyt.

A TEK emberei néhány napja letartóztatták a bőnyi rendőrgyilkos szervezete, a Magyar Nemzeti Arcvonal több tagját, és lefoglalták a szervezet fegyverraktárait is. Parlamenti vizsgálat is indult a terrorista félkatonai szervezet politikai kapcsolatainak felderítésére. A Jobbik tagadja az MNA-val való kapcsolatát, azonban a szervezet kitörés-napi rendezvényét, a Becsület Napját a párt korábbi parlamenti képviselője, Zagyva György Gyula jelentette be még 2014-ben.

A Becsület Napja a szélsőjobboldali mozgalmak évente ismétlődő rendezvénye, amelyen a szovjetek által ostromlott Budapest német és magyar védőinek 1945-ös kitörésére emlékeznek. A rendezvény és annak elnevezése is a bőnyi rendőrgyilkosként elhíresült Győrkös Istvántól ered, a szervezésbe később kapcsolódott be a 2010-14 között jobbikos parlamenti frakciótagként tevékenykedő Zagyva. A rendezvényeken részt vett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, amelynek alapító tagja a Jobbik-alelnök Toroczkai László, a magát a rendezvényt bejelentő országgyűlési képviselő Zagyva György Gyula, illetve a Jobbik-rendezvényeit biztosító, nyíltan náci Betyársereg több tagja.

PestiSracok facebook image

A szervező Zagyva Szalma Gábort nevezte meg kapcsolattartó személynek a rendőrségen, ahol azt is hivatalosan közölte, hogy a demonstráción a Hatvannégy Vármegye Tagjai is részt vesznek majd. Szalma Gábor, a jobbikos képviselő Zagyva „jobbkeze”, korábban szintén a terrorelhárítás által leleplezett Nemzeti Arcvonal egyik vezetője volt. Szalma egyébként arról is nevezetes, hogy hozzá fűződik a Jövőnk.info nevű orosz propagandaoldal, amelyet ő is jegyeztetett be.

ripost.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.