Pesti Srácok

Aprócska megrovást kapott az MSZP-től Havas Szófia 1956 gyalázásáért

Aprócska megrovást kapott az MSZP-től Havas Szófia 1956 gyalázásáért

Enyhe retorzióval megúszta 1956-ot gyalázó szavait Havas Szófia, akinek – ahogy várható volt – nem függesztették fel a párttagságát. Csupán egy megrovást kapott.

Legény Zsolt, a párt etikai és fegyelmi tanácsának elnöke azt mondta, hogy megvizsgálták az ügyet és meg is állapították, hogy politikusuk vétséget követett el, ennek szankciója pedig mindössze megrovás lett – írta meg a Magyar Nemzet. Egy merő belső béke a szocialista párt, hiszen a megrovás mellett felhívták Havas Szófiát, hogy a jövőben tartózkodjon hasonlóktól, ő pedig fellebbezés nélkül belenyugodott a döntésbe.

Havas még az orosz állami televízió október 23-án vetített műsorában gyalázta 1956-ot, a nyugati titkosszolgálatok és a nácik által szervezett puccsnak nevezte, amelyben kommunistákat és zsidókat üldöztek. Az MSZP eredetileg határozott közleményben állt ki az 56-os forradalom és szabadságharc mellett. Leszögezték, hogy Nagy Imre örökségét büszkén vállalják, a hősök és áldozatok emlékét kegyelettel megőrzik, aki pedig a párt tagjaként másként tesz, az megsérti az alapszabályt. Ezért rendkívüli elnökségi ülést ígértek, amelynek Havas Szófia párttagságának felfüggesztése lett volna a tárgya, de végül egy csendes kis megrovássá szelídült a párt akkori felcsattanása.

PestiSracok facebook image

Szávay István jobbikos képviselő feljelentést tett az ügyben a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feljelentést a rendőrség elutasította, az ügyészség azonban felülbírálta a rendőrségi döntést. Szávay szerint az MSZP-s politikus egyértelműen az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kommunista terror jogosságát igyekezett igazolni, és megismételte azt is, úgy tűnik, a magát demokratikusnak nevező szocialista pártban a mai napig is helye van bolsevik eszméknek. Havas viszont azzal védekezett, hogy a sajtó nem teljes egészében közölte a nyilatkozatát, és a szólás- és véleményszabadságra hivatkozott.

forrás: mno.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.