havas szófia
Akik mindig puhára esnek – Az újpesti rendelőintézet vezetője lesz Ungár Klára
Ungár Klára vezetheti januártól az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet; az erről szóló döntést a napokban hozta meg a kerület ellenzéki többségű képviselőtestülete – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egyelőre nem tudni, hogy miért épp a semmilyen egészségügyi végzettséggel nem rendelkező, szélsőségesen liberális politikusra esett a Gyurcsány Ferenc-Varju László duó által gründolt helyi koalíció választása, az azonban számos másik, az októberi önkormányzati választás óta nyilvánosságra került példából okulásként levonható tanulság, hogy a baloldal verhetetlen a pozíciók osztogatásában. Ungár Klára néhány éve még úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsányt az a téveszméje vezérli, hogy ő bármi is lehet még ebben az országban, és azt mondta, hogy a DK elnökének távoznia kéne a politikai életből. A balliberális oldal legendás erkölcsi felsőbbrendűségét jelzi, hogy most, amikor Ferenc mégiscsak ismét tényező lett a hazai közéletben, zokszó nélkül siet a bukott kormányfő kebelére.Egészségügyi intézményvezetőt keresve várja Gyurcsány kinyilatkoztatását Újpest vezetése
Klímavészhelyzet már Újpesten is van, a kerület egészségügyi intézményeinek vezetőjét azonban még továbbra is keresi az októberben ellenzéki győzelmet bezsebelő új önkormányzat. A képviselőtestület kedden döntött úgy, hogy pályázatot ír ki az állásra, a tender azonban szokatlanul rövid idejű, mindössze egy hetes, és a következő kedden már le is zárul. Ez jelenthet jogszabályi kötelezettséget, jelentheti ugyanakkor azt is, hogy már megvan a kiszemelt baráti jelölt, csak a gombhoz kell megkeresni a megfelelő kabátot. Az immár bevallottan is Budapestet a háttérből irányító Gyurcsány Ferenc figyelme bizonyára kiterjed egyik kedvenc kerületére is, ahol a DK a mára ősellenségnek számító MSZP alól húzta ki a szőnyeget. Kisebb zavart jelez az ellenzéki összefogás uralta erőtérben, hogy Gyurcsányéknak már közvetlenül az önkormányzati választások után megvolt a jelöltjük az újpesti egészségügyi intézmények vezetésére, Havas Szófia személye azonban még a szivárványkoalíció résztvevőinek egy részénél is kiverte a biztosítékot.Ilyen az új Fővárosi Közgyűlés: a minden eddiginél éhesebb régi baloldal sáskái ismét bekebelezik Budapestet (PS-videó)
Zsarnoki pöffeszkedés és cinikus revánsvágy kinyilatkoztatása jellemezte a ma megalakuló Fővárosi Közgyűlés hangulatát, ahol reaktiváltak rengeteg 2010 előtti, levitézlett volt SZDSZ-es, szocialista és gyurcsányista figurát, akik ismét a zsírosbödön köré gyűlhettek csorgó nyállal. A régi blokk emberei szemrebbenés nélkül foglalták el helyüket: többek között megjelent és külsős bizottsági tagságot kapott az 1956-ot gyalázó, a forradalmárokat nácizó, bolsevik Havas Szófia is, de lapot osztottak régi kádereknek, álcivil baloldaliaknak is. A karmesteri pálcát csak látszólag kezében tartó Karácsony Gergely ügyelt arra, hogy ne hagyjon ki senkit a koncért marakodók köréből, és figyelnie is kellett, mert a hallgatóság első sorában Gyurcsány Ferenc is sokáig rávetette vigyázó szemét. Gyurcsány egyébként remek hangulatban volt, vörös fejjel rágózott és viccelődött, sőt, egy-egy tánclépéshez hasonló botladozásra is futotta a szemkilövetőtől. Győzelmi tort ült a balliberális elit, akik bértapsoló sereget is toboroztak: DK-s tüntetések régi arcai verték pirosra a tenyerüket az ellenzéki városvezetők minden megszólalása után, mint egy hatvanas évekbeli tsz-gyűlést követően. Az új baloldali fővárosi többség a bizottsági helyek kiosztásánál természetesen nem ügyelt az arányosságra, amit hiába tettek szóvá a fideszes képviselők, cinikus riposztokon kívül érdemi választ nem kaptak. A napirendi pontok között a Liget-projekt, a klímavészhelyzet és a Szent István-szobor kérdése is szerepelt, amelyekhez joggal idomult a "rabszolgatörvény" eltörlésének napirendi pontja is, amiről ugyancsak nem sikerült érdemi vitát generálni a két tömb között. A PestiSrácok.hu a helyszínen hallgatta végig a közel öt órás közgyűlést, és ellenzéki, valamint kormánypárti képviselőkkel is interjúkat készítettünk. Nézzék meg videónkat!A Fővárosi Közgyűlés nyomokban Gyurcsány-minisztereket tartalmaz – itt vannak a nevek és a mai döntések!
Felfüggesztik a Szent István-szobor elhelyezési munkálatait a XIII. kerületi Szent István parkban – döntött a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a keddi alakuló ülésén, ahol a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítését is megvitatták. Az újonnan alakult testület megtiltotta a túlóratörvény alkalmazását a fővárosi önkormányzat cégeinél, továbbá elkötelezte magát arra is, hogy a döntések meghozatala során elsőbbséget élveznek az éghajlatváltozás elleni fellépés szempontjai. A testület határozatban mondta ki: nem ért egyet azon beruházások megvalósításával a Liget Budapest Projekt keretében, amelyek kivitelezése érdemben még nem kezdődött el. Ezeken kívül Karácsony Gergely javaslatára megállapították, hogy klímavészhelyzet van. A bizottsági tagok között pedig két régi "nagyágyú" is felbukkant: Draskovics Tibor és Havas Szófia is pozícióhoz jutott a Fővárosi Közgyűlésben.A Terror Házát is fenntartó Közalapítvány szerint vállalhatatlan, hogy nem bűncselekmény 56-ot gyalázni
A Terror Háza Múzeumot is fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány felháborítónak és morálisan vállalhatatlannak tartja a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség döntését, miszerint nem bűncselekmény az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ellenforradalomnak és ’56 hőseit fasisztának nevezni.Az ötvenhatos hősöket nácizó Havas Szófia még nem úszta meg
Újabb két hónappal hosszabbította meg a nyomozást a Fővárosi Főügyészség Havas Szófia ügyében – tájékoztatta a Magyar Időket Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő, aki Havas ellen a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt feljelentést tett.Ajánljuk még