Pesti Srácok

Komoly rendőri mozgósítással készülnek a kölni szilveszterre

null

Megtízszerezi rendőreinek számát Köln a közelgő szilveszteri ünnepségekre. A tavalyi szexuális erőszak elkerülése végett a kölni pályaudvar melletti katedrálisnál különös figyelmet szentelnek a molesztálások vagy zavargások megakadályozására – derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott biztonsági tervből.

Idén körülbelül 1500 tisztet vetnek be, 600 tisztet pedig kizárólag a közrend védelmébe állítanak. Őket „jelentős számú” biztonsági dolgozó fogja segíti – közölte Köln városvezetésének szóvivője, aki nem tért ki a biztonsági dolgozók pontos számára.

A másik fontos újítás az információ terjesztésével kapcsolatos: a tavalyi elhallgatások miatt kirúgott kölni rendőrkapitány utódja különös figyelmet szentel a „rizikós helyszíneknek”. Ezek közé tartozik a vonatállomás, ahol új biztonsági kamerákat üzemeltek be, és a katedrális előtti tér, melyet ellenőrző pontokkal szabdalnak fel. A pályaudvar környékén a tűzijátékot is betiltják. Több rendőr a közösségi médián követi majd az újévi ünnepléssel kapcsolatos eseményeket, így azonnal értesülhetnek a Twitteren és a Facebookon egy esetleges támadásról vagy zavargásokról.

PestiSracok facebook image

– mondta a kölni rendőrség szóvivője, aki azt is elárulta, hogy a rendőrség fordítókat is alkalmaz a felhívások közzétételénél. A vonatokon külön figyelmeztetnek a lekerített területekre és az új biztonsági intézkedésekre. Ezeket a felhívásokat QR-kóddal is ellátják, hogy okostelefonon részletesebb információt is kaphassanak az érdeklődők.

A fő attrakció egy fényjáték és egy kórus koncertje lesz.

– mondta közelgő előadásáról Philipp Geist, aki a lenti képekhez hasonló művészi alkotásokat vetít majd az épületek homlokzatára és a terekre.

hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.