Pesti Srácok

Megtalálták a vasárnap lezuhant orosz Tu-154-es törzsét

null

Búvárok megtalálták a Tu-154-es orosz repülőgép törzsét a Fekete-tengerben. Mindeközben Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője kijelentette, hogy terrorcselekmény nem szerepel az orosz hadsereg Fekete-tengerbe zuhant gépének katasztrófáját kiváltó legfőbb, feltételezett okai között.

Peszkovéhoz hasonló véleményt közölt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) tájékoztatási részlege. Közleménye szerint azt feltételezik, hogy valamilyen idegen tárgy kerülhetett a hajtóműbe, illetve nem volt megfelelő minőségű a gépbe töltött üzemanyag, aminek következtében a hajtómű veszített teljesítményéből és leállt. Nem találtak túlélőket, tíz holttestet már kiemeltek és azonosításra az orosz fővárosba, Moszkvába szállítottak - közölték a hatóságok.

A mentő munkálatokban mintegy 3500 ember vesz részt, 39 hajó és vízi jármű, továbbá 135 búvárszakértő és hét mélytengeri kutatóhajó. A hatóságok a Földet szondázó műholdak felvételeit is elemzik majd a történtek felderítése érdekében.

Mint ismert vasárnap hajnalban felszállás után a Fekete-tengerbe zuhant egy Tu-154 típusú orosz repülőgép. A Szocsiból Szíriába tartó gépen 92 ember utazott, 84 utas és 8 tagú legénység.

A gép Moszkvából indult, és üzemanyag-feltöltésre szállt le Szocsiban. Onnan Szíriába indult volna tovább, ahol az ott szolgáló orosz katonákkal ünnepelték volna az újévet. Az áldozatok között van a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja is. Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzeti gyásznapot hirdetett hétfőre.

Áder János köztársasági elnök és Szijjártó Péter külügyminiszter részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak.

PestiSracok facebook image

MTI

Fotó: Economy365.gr (ILLUSZTRÁCIÓ!)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.