Pesti Srácok

Óriási viccet mondhatott valaki Kunhalmi Ágnesnek a sajtótájékoztató előtt

Kunhalmi Ágnes inkább már szilveszteri, mintsem munkahangulatban volt a pénteki sajtótájékoztatóján. Csak többszöri nekifutásra tudta elmondani a közlendőjét, előtte rendre röhögésbe fulladtak a kísérletei.

Nem bírta röhögés nélkül elmondani azt sem, hogy 2016 a bukás éve volt a fideszes politikusok és a kormány számára, majd Medgyessy Péter szavaira reagált szokatlanul vidáman. A volt miniszterelnök az ATV-n vetített hosszabb beszélgetésben fejtette ki a héten, hogy ha valóban le akarják váltani a baloldali pártok a kormányt, akkor „nem lehet finnyáskodni”, össze kell fogni a Jobbikkal is. Kunhalmi azt mondta, nem ért egyet Medgyessy szavaival, kicsit később pedig úgy fogalmazott, hogy majd akkor mennek át a hídon, ha odaérnek. Ezután ismét nevetésben tört ki. Szabadkozásként elmondta, hogy nincs a helyzet magaslatán,

PestiSracok facebook image

Azt nem fejtette ki, hogy ez rá, az MSZP-re vagy a baloldali ellenzékre vonatkozik. A jobbikos Szávay István viszont úgy reagált a baloldalon felröppent, a Jobbikkal összefogást sürgető véleményekre, hogy

hirado.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.