Pesti Srácok

Putyin továbbra is a világ legbefolyásosabb embere a Forbes szerint

Putyin továbbra is a világ legbefolyásosabb embere a Forbes szerint

Vlagyimir Putyin orosz elnök immár az egymást követő negyedik évben került az amerikai Forbes magazin szerdán közzétett listájának az élére, amely a világ legbefolyásosabb embereit sorolja fel.

A Forbes magazin szerint az orosz elnök kiterjesztette országa befolyását szinte a világ minden szegletében; saját hazájában éppúgy, mint Szíriában, és az amerikai elnökválasztáson is megkapta, amit akart. A lap egyúttal megjegyezte, hogy a bevett nemzetközi szabályok nem korlátozzák az orosz államfőt, akinek befolyása megsokszorozódott az elmúlt években.

A Forbes-listán szereplő második helyezett Donald Trump megválasztott amerikai elnök, a harmadik Angela Merkel német kancellár, a negyedik Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, míg az ötödik Ferenc pápa.

PestiSracok facebook image

"A második helyet elfoglaló Donald Trump megválasztott amerikai elnök, akinek nem ártanak a botrányok. Őt támogatja a Kongresszus mindkét háza, személyes vagyona pedig milliárdokra rúg" - írja kommentárjában a magazin.

A harmadik legbefolyásosabb ember egyben a világ legbefolyásosabb nője - Angela Merkel német kancellár, aki az Európai Unió legfőbb támaszának számít - mutat rá a Forbes.

A jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama mindössze a 48. helyet kapta a magazin listáján. Theresa May brit miniszterelnök pedig a 13. helyezett a világ legbefolyásosabb embereinek rangsorában, Francois Hollande francia elnök a 23., míg Abe Sindzó japán kormányfő a 37.

MTI

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.