Pesti Srácok

Tart a tűzszünet Szíriában

null

Szíria nagy részén elhallgattak a fegyverek azóta, hogy pénteken nulla órától életbe lépett a konfliktusban ellentétes oldalon álló Oroszország és Törökország közvetítésével létrejött általános tűzszünet. Bár éjjel érkeztek jelentések néhány elszigetelt összecsapásról, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) egyelőre nem tud civil halálos áldozatokról.

A londoni székhelyű és Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal bíró OSDH beszámolója szerint az ország középső részén fekvő Hama tartományban, valamint a főváros, Damaszkusz közelében a felkelők és a katonák között kisebb harcok bontakoztak ki.

Az OSDH később közölte, hogy a harcok a felkelők ellenőrzése alatt álló Barada-völgyben robbantak ki a szíriai fővárostól északnyugatra, s azok során helikoptert is bevetettek. Az offenzíva célja, hogy helyreállítsák Damaszkusz vízellátását, amely egy hete szünetel, miután a kormány szerint a felkelők dízelüzemanyagot öntöttek a fővárost ellátó, Éjn al-Fájáh területről eredő forrásba. A szervezet arról is beszámolt, hogy a szíriai kormány harci gépei legalább 16 légicsapást hajtottak végre a felkelők állásai ellen Hama tartomány északi részén.

PestiSracok facebook image

Egy ellenzéki aktivista úgy tudja, hogy az összecsapásokban legalább egy felkelő megsebesült.

Rámi Abder-Rahmán, a szervezet igazgatója az AFP francia hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy a tűzszünetet komolyabban egyik fél sem sértette meg, és a fegyvernyugvás életbe lépése óta egyetlen civil halálos áldozatot sem jegyeztek fel.

A főbb szíriai felkelőcsoportok által jóváhagyott - de az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetre és az Ankara által terrorcsoportnak tartott kurd Népvédelmi Egységekre (YPG) nem vonatkozó - tűzszünetről szóló egyeztetésekben az Egyesült Államok nem vett részt, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont azt mondta: Washington csatlakozhat a békefolyamathoz, miután január 20-án hivatalba lép Donald Trump megválasztott elnök.

Amennyiben a mostani fegyvernyugvás tartósnak bizonyul, megkezdődnek a kazah fővárosban, Asztanában a szíriai polgárháború lezárását célzó béketárgyalások, amelyek az ENSZ égisze alatt februárban Genfben tartandó megbeszéléseket egészítenék ki. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pénteken el is rendelte a Szíria-konferencia előkészítését.

A korábban Moszkva és Washington közreműködésével tető alá hozott, februárban, illetve szeptemberben életbe lépett tűzszünetek heteken belül összeomlottak. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint a mostani fegyvernyugvás viszont "történelmi lehetőség" a szíriai háború lezárására.

Az Oroszországhoz hasonlóan Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Irán külügyminisztere pénteken "jelentős sikernek" nevezte a tűzszünetet. Mohamed Dzsavád Zaríf az egyik közösségi oldalon azt írta, hogy a következőkben erre a fegyvernyugvásra építve kell gyökerestül kiirtani a "szélsőséges terrort". Az Irna hivatalos iráni hírügynökség szerint a tárcavezető előzőleg telefonon beszélt Lavrovval. Egy másik iráni hírügynökség, a Mehr eközben egy teheráni kormányzati forrásra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen hívta meg iráni hivatali kollégáját, Haszan Róhánit az asztanai szíriai béketárgyalásokra. Az értesülést az iráni elnöki hivatal egyelőre nem erősítette meg.

A 2011-ben erőszakkal elfojtott békés tüntetésekkel kezdődő, majd polgárháborúba torkollott, Aszad-ellenes szíriai népfelkelés több mint 300 ezer halálos áldozatot követelt és több mint 11 millió embert kényszerített otthona elhagyására.

Aszad szerint az európai államokat terheli a felelősség a szíriai terrorizmus és az annak nyomán keletkezett menekülthullám miatt. "Maguk az európai tisztségviselők gerjesztették ezt a problémát a terrorizmus közvetlen vagy közvetett támogatásával" - hangsúlyozta a szíriai elnök az occhi della guerra nevű olasz hírportálnak adott videointerjújában. "Ők váltották ki ezt a menekültáradatot" - tette hozzá. Mint mondta, a szíriaiaknak nem Európában, hanem a saját hazájukban van szükségük humanitárius támogatásra, valamint arra, hogy az európai tisztségviselők leálljanak a terrorizmus támogatásával. Aszad annak a véleményének adott hangot, hogy a szíriaiak többsége vissza akar térni hazájába. "Szíria természetes módon újjá fog születni, hiszen még nem tűnt el" - szögezte le a szíriai elnök, akinek meggyőződése, hogy kormánya megnyeri a polgárháborút, ami után a szíriai társadalom jobbá válik majd. "A társadalom sokkal erősebb lesz, mint a háború előtt volt, és ez annak a leckének köszönhető, amelyet megtanultunk" a háborúból - hangsúlyozta.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.