Pesti Srácok

Választási szövetségre lépett a Jobbik a baloldallal Szentendrén (FRISSÍTVE)

Választási szövetségre lépett a Jobbik a baloldallal Szentendrén (FRISSÍTVE)

Egy közös jelölt mögé sorakozott föl a baloldal és a Jobbik Szentendrén, ahol január 15-én tartanak időközi választást egy képviselő halála miatt – írja az Origo.hu. Az eddig példátlan összefogásra állítólag felsőbb utasításra szánták rá magukat a helyi jobbikosok.

Az eddigiektől eltérően sem a jobbik, sem a baloldali pártok nem indítottak saját jelöltet a január 15-i szentendrei időközi választásra, ahol egy korábbi fideszes képviselő halála miatt kellett kiírni új voksolást. Ezzel a lépéssel a Társaság az Élhető Szentendréért (TÉSZ) jelöltjét hozták helyzetbe. Az Origo úgy tudja, Szentendrén mind az MSZP, mind a Jobbik szeretett volna jelöltet állítani, de a pártközpontok úgy döntöttek, hogy a TÉSZ jelöltjét támogatva próbálják legyőzni a Fideszt. A portál megjegyzi, a döntéssel a helyi jobbikosok nem értettek egyet.

A körzetben mát 2014-ben is szoros eredmény született, a Fidesz jelöltje 44,5 százalékkal győzött, míg a TÉSZ jelöltje 37,72, az MSZP-é 8,19, míg a Jobbiké 7 százalékot szerzett. Ha az ellenzék csak egy jelöltet indított volna, a Fidesz képviselője a második helyre szorul. A portál arról is ír, a TÉSZ a korábbi helyi SZDSZ-ből alakult. Egyik önkormányzati képviselőjük, Kubatovics Áron jelenleg a Szigetvári Viktor vezette Együtt országos politikai tanácsának a tagja. 2014-ben éppen ezért a Jobbik még úgy nyilatkozott a TÉSZ-ről, hogy valójában egy balliberális, álcivil szerveződés.

Pál Gábor, a Jobbi szentendrei elnöke portálunknak eljuttatott közleményében azt írja:

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: origo.hu/Jobbik közleménye; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.