Pesti Srácok

Nem szabad együttműködni a Jobbikkal Molnár Gyula szerint

Nem szabad együttműködni a Jobbikkal Molnár Gyula szerint

Botka László jelöltségének egyik előnye, hogy a párt óriási többsége tud és akar mögé felsorakozni - nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Népszava szombati számában.

"Én is úgy gondolom, ha az MSZP jelölhet, akkor egy jelöltje lehet, s az Botka László" - hangsúlyozta Molnár Gyula a szegedi szocialista polgármester miniszterelnök-jelöltségéről és az ellenzéki összefogásról szólva. Hozzátette: az MSZP nem jelölte Botka Lászlót, hanem ajánlatként megfogalmazta az általa képviselt politikát Magyarországnak és a partnereknek.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott az MSZP vezetője.

- jegyezte meg az MSZP elnöke. Molnár Gyula szerint innováció lehet a baloldalnak, ha fel tudnak mutatni egy újszerű jelöltválasztási folyamatot.

- tette hozzá. Kérdésre válaszolva megjegyezte: a Jobbik nem az MSZP kárára erősödik, hiszen az ő ellenfele a Fidesz. A Jobbikkal nem lehet és nem szabad együttműködni. "Ebben a kérdésben sajnos egy fantommal kell harcolnunk hetek óta" - fűzte hozzá Molnár Gyula.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.