Pesti Srácok

Hunvald dolgozni akart, ezért követelte az erkölcsi bizonyítványát

Hunvald dolgozni akart, ezért követelte az erkölcsi bizonyítványát

Pert nyert a hűtlen kezelés miatt korábban elítélt Hunvald György. Az MSZP-s politikus azt sérelmezte, hogy tavaly nyáron hiába kért, nem kapott erkölcsi bizonyítványt – írta a pénteki Magyar Idők.

Nem kapott erkölcsi bizonyítványt Hunvald György, ezért a bírósághoz fordult, amely végül jogerős ítéletében neki adott igazat – derült ki a szocialista politikus internetes naplójából, amelyre a Magyar Idők bukkant rá. Hunvald blog­bejegyzésében a VII. kerület egykori, hűtlen kezelés miatt elítélt MSZP-s polgármestere azt írta: 2016. június 30-ával mentesült a hátrányos következmények alól, ezért nem tagadhatták volna meg tőle az okirat kiállítását. Amikor ez mégis megtörtént, panasszal élt, illetve a Legfőbb Ügyészséghez fordult, ám ott azt állították, hogy téved. Ekkor vitte ügyét a bíróságra. Hunvald Györgynek munkavégzéshez lett volna szüksége erkölcsi bizonyítványra, az állástól viszont a történtek miatt elesett. A politikus arra is utalt, hogy szerinte tavaly szándékosan, politikai célból tettek neki keresztbe.

Mint arról a Magyar Idők korábban beszámolt, Hunvald György ellen jelenleg is folyamatban van egy büntetőeljárás hűtlen kezelés miatt. Az ügy perújítással került tavaly decemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé. Az egykori erzsébetvárosi polgármester ellen korábban számos büntetőeljárás is indult, és többen el is ítélték, a perújítást azonban egy olyan ügyben kezdeményezte az ügyészség, amelyben minden vádlottat felmentettek. Ebben Hunvald György mellett Weinek Leonárdot, a zuglói önkormányzat 2010 előtti szabad demokrata polgármesterét és társaikat vádolták hűtlen kezeléssel a polgármesterek által kötött megbízási szerződések miatt.

Hunvaldot egy másik ügyben is hűtlen kezeléssel vádolták és el is ítélték, de később a Kúria úgy döntött, hogy az említett két eljárásban hűtlen kezelésnek minősített cselekményeket újra kell tárgyalni. Ebben az eljárásban a Szegedi Ítélőtábla két év hat hónapot szabott ki a volt polgármesterre jogerősen. Ekkor a védelem kért perújítást, amelynek a Kúria helyt adott, hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla ítéletét, és megszüntette az eljárást. Így Hunvald Györgynek nem kellett börtönbe vonulnia.

PestiSracok facebook image

Később az ügyészség is perújítást kezdeményezett arra hivatkozva, hogy a Szegedi Ítélőtábla elmarasztaló döntését hatályon kívül helyező kúriai döntés oka kizárólag az volt, hogy a Hunvald Györggyel szembeni büntetőeljárásokat egyesíteni kellett volna bírósági szakban, ez azonban elmaradt.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: Origo

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.