Pesti Srácok

Kiszivárgott az OLAF-jelentés - Százmilliárdos károkat okoztak a szabálytalan szerződésekkel

Kiszivárgott az OLAF-jelentés - Százmilliárdos károkat okoztak a szabálytalan szerződésekkel

Kiszivárgott a 4-es metróval kapcsolatos korrupciót vizsgáló OLAF-jelentés. A dokumentumot a Figyelő hozta nyilvánosságra mai számában.

A lap szerint a jelentés 60 darab, összesen 167 milliárd forintnyi szerződéssel kapcsolatban tárt fel szabálytalanságokat. Az okozott kár 96 százaléka öt szerződéshez kapcsolódik. A Siemens-szel, Alstommal, a Bamco konzorciummal, a Swietelskyvel valamint a Strabaggal kötött szerződések után kérnek vissza uniós támogatást. Van, ahol csak a pénz egy részét, van ahol az egészet. Konkrét megvesztegetési összeg két szerződéssel kapcsolatban hangzott el.

A négyes metró legproblémásabb pontja a Figyelő szerint, hogy nem volt fővállalkozó. Ahogy az OLAF-jelentés megállapítja, a BKV Zrt.-nél (amely a DBR Metró Projektigazgatóságon keresztül az egész beruházás felelőse volt) nem állt rendelkezésre a projekt megvalósításához, a munkák összehangolásához szükséges szakértelem, ami folyamatos késésekhez, és a költségek drasztikus emelkedéséhez vezetett. Ez a megállapítás nem csak valamiféle általános panasz, hanem konkrét törvénysértésre utal.

PestiSracok facebook image

atv.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.