Pesti Srácok

Kósa: Botka csak eljárja a kötelező pávatáncot, de valójában nem akar miniszterelnök-jelölt lenni!

Kósa: Botka csak eljárja a kötelező pávatáncot, de valójában nem akar miniszterelnök-jelölt lenni!

A Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László szocialista politikus valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni. Kósa Lajos a Magyar Idők szombati számában megjelent interjújában azt mondta, a szegedi polgármester eljárja a kötelező pávatáncot, ám a végén széttárja majd a karjait és azt mondja, hogy ő mindent megpróbált, de sajnos nem ment.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László elébe ment annak, hogy azt mondhassák rá a baloldalon, cserbenhagyta őket, amikor az élre kellett volna állnia. Kósa Lajos szerint a szocialista politikus olyan feltételeket szabott, amelyeket nem lehet teljesíteni. Úgy látja, Botka László miniszterelnök-jelölti bejelentkezésével megőrzi a tekintélyét a baloldalon, és 2019-ben újra nyugodtan nekifuthat a szegedi polgármester-választásnak.

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy a baloldal és a Jobbik élet-halál harcot vív majd a jövő évi választásokon. Utalt arra, hogy az MSZP elnöke, Molnár Gyula arról beszélt, hogy ha jövőre nem nyernek, a kérdés úgy vetődik fel, hogy egyáltalán szükség van-e még a szocialista pártra. A Fidesz frakcióvezetője szerint a Jobbik baloldali fordulata legjobban a saját szavazót lepte meg, akik el is bizonytalanodtak. Úgy látja, hogy a Jobbik az uniós és az izraeli zászló elégetésétől, a teljesen elfogadhatatlan antiszemita cselekedetektől eljutott a filoszemita fordulatig, ami nem tűnik nagyon hitelesnek.

PestiSracok facebook image

A fővárosi népszavazásról azt mondta: az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament, és a főváros írhatja ki a helyi népszavazást is. Az aláírásokat gyűjtő Momentumról azt mondta, a mozgalom feltűnése nem a kormánypártoknak, hanem az amúgy is széttöredezett baloldalnak jelent kihívást. Az olimpia megrendezésének költségeiről szólva ostobaságnak mondta a tízezermilliárdos adatokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem engedi elszállni a költségeket, az új elnök elképzelései szerint sokkal takarékosabb, kifejezetten olcsó olimpiák következnek majd a korábbiaknál. Ezért nincs értelme összevetni a számokat a pekingi vagy épp a Szocsiban megrendezett olimpia költségeivel - fűzte hozzá.

Kósa Lajos elmondta azt is, nagy esély van arra, hogy az Országgyűlés március 13-án szavazhat az új államfőről. Közölte, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség visegrádi ülésén támogatták, hogy ha többes jelölés lesz, akkor az ellenzéki jelölt is felszólalhat majd a szavazást megelőzően az Országgyűlés plénuma előtt. Erre utalva jelezte: ez a különbség a Fidesz és az MSZP demokráciafelfogása között. Amikor a Fidesz került többségbe a parlamentben, és kettős államfőjelölés történt, lehetőséget biztosítottak az ellenzéki jelöltnek is a megszólalásra, de a szocialista parlamenti többség esetén az ellenzék államfőjelöltje sohasem beszélhetett. Ez a gesztus nem a jelölt személyéről, hanem a demokráciáról szól - tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó:

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.