Pesti Srácok

Erdogan újra fenyegetőzik: Hollandia megfizet azért, amit tett!

Erdogan újra fenyegetőzik: Hollandia megfizet azért, amit tett!

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint Hollandia meg fogja fizetni az árát annak, hogy kárt okozott a holland-török kapcsolatoknak azzal, hogy vitába keveredett Ankarával török politikusok hollandiai kampányrendezvényei miatt.

- jelentette ki Erdogan vasárnap egy isztambuli díjátadó rendezvényen mondott beszédében. A török államfő hozzátette: azt gondolta, hogy a nácizmus nem létezik már, de tévedett.

PestiSracok facebook image

- állította a török elnök a televízióban élőben közvetített beszédében.

A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vita azt követően lángolt fel, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé. Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szólalt volna fel.

A török külügyminiszter, miután nem tudott belépni Hollandia területére, a franciaországi Metz városba utazott, hogy egy ottani nagygyűlésen mondjon beszédet a helyi török közösség előtt. Erdogan köszönetet mondott Franciaországnak azért, hogy ezt lehetővé tették. A vasárnapi metzi rendezvény előtt Cavusoglu újságíróknak azt mondta, Törökország mindaddig lépéseket fog tenni Hollandia ellen, amíg a holland kormány bocsánatot nem kér. Mark Rutte holland kormányfő erre reagálva kijelentette, hogy bizarrnak tartja a bocsánatkérés ötletét.

- mondta a miniszterelnök egy vasárnap reggeli beszélgetős műsorban.

Forrás: MTI; Fotó: AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.