Pesti Srácok

Kemény válaszlépéseket ígért Hollandiának a török kormányfő

Kemény válaszlépéseket ígért Hollandiának a török kormányfő

Kemény válaszlépéseket ígért Binali Yildirim török kormányfő vasárnap Hollandiának amiatt, hogy Hágában feltartóztatták Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját a rotterdami török konzulátusnál; a minisztert nem engedték a külképviselethez, visszafordították a német határ felé.

Yildirim közleményében úgy fogalmazott: "állítólagos európai barátaink, akik minden alkalommal demokráciáról, szólásszabadságról és emberi jogokról beszélnek, ebben az esetben megbuktak a vizsgán. Az ehhez hasonló esetek segítenek abban, hogy közelről megismerjük igaz barátainkat és ellenségeinket" - tette hozzá. A török kormányfő köszönetet mondott az ellenzéki pártok elnökeinek a kormánypárt iránt mutatott szolidaritásukért. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szombaton visszamondta összes külföldi programját. A török miniszterelnök rámutatott: a történtek még jobban megerősítik országa egységét. Sayan Kaya előzőleg Németországban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazásról tartott nagygyűléseken vett részt. Miután Hága visszavonta a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgép leszállási engedélyét, Sayan Kaya autóval utazott Rotterdamba, ahol mindketten egy szombatra meghirdetett kampányrendezvényen szólaltak volna fel. A családügyi minisztert a török konzulátustól 30 méterre állították meg a rendőrök, és a konvojt a holland rendőrség kísérte vissza a német határhoz. Fatma Betül Sayan Kaya végül vasárnap a Köln-Bonn repülőtérről különgéppel utazott haza Isztambulba.

A török külügyminisztérium szombaton bejelentette, "biztonsági okokból" elzárták az ankarai holland nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus bejáratait és kijáratait, de hasonló intézkedéseket hoztak a holland ügyvivő és a főkonzul rezidenciájánál is. A tárca közlése szerint bekérették a külügyminisztériumba a holland ügyvivőt, és közölték vele: "egy ideig" nem kívánatos, hogy a nagykövet visszatérjen állomáshelyére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Umit Bektas

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.