Pesti Srácok

A mai nappal véget vetettek annak, hogy a bankok kifosztják az adósokat

null

A KDNP frakcióvezetője szerint, ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége megadnia. A törvénynek köszönhetően ezentúl nem lehet kiforgatni a vagyonukból az árverezésre kerülő ingatlanok tulajdonosait, mivel csak a becsérték száz százalékán lehet kiírni árverést végrehajtás alatt álló ingatlanra.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról tartott keddi országgyűlési szavazás utáni budapesti tájékoztatóján örömtelinek nevezte, hogy gyakorlatilag teljes támogatást kapott a bajba jutottak támogatását célzó módosító javaslat a parlamentben. Harrach Péter hozzátette, azokat a családokat próbálják így a nehéz helyzetükből kiemelni, akik elveszítik otthonukat, és ezután még a felvett hitelt törleszteniük kell.

Soltész Miklós, a KDNP alelnöke elmondta, a mostani jogszabály alapján a becsérték száz százalékán lehet kiírni árverést végrehajtás alatt álló ingatlanra, és a folyamatos árverés egy éven keresztül szintén ezen a százalékos arányon történhet csak. Ezután a következő árverésen 90 százalékra mehetnek le, ami szintén fontos lehet az adósmentés szempontjából - közölte.

Kitért arra is, hogy megvan a megállapodás lehetősége az adós és a hitelezők között, de semmiképp sem maradhat fenn olyan tartozás, amit a hitelezők még behajthatnának. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ha már otthonukat el kell hagyniuk az érintett családoknak, akkor ne úgy kelljen újrakezdeniük életüket, hogy adósság terheli őket - mondta Soltész Miklós, aki köszönetet mondott az ellenzéknek is, hogy az ügy mellé állt és átérezték annak jelentőségét, hogy segíteni kell a bajba jutott embereken.

PestiSracok facebook image

Harrach Péter kérdésre elmondta, a gyakorlat az, hogy az önkormányzatokat kérdezik meg az ingatlan értékéről, hiszen egy adott területen ők ismerik a leginkább az árakat. További felvetésre, a bankszövetséggel való esetleges egyeztetésről jelezte, a javaslatot hosszú előkészítés előzte meg, és a beterjesztése előtt az igazságügyi tárca széleskörű egyeztetést folytatott. Ugyanakkor számítanak tiltakozásra, hiszen sokan gondolkodhatnak úgy, hogy függetlenül a családok helyzetétől, a tartozást meg kell fizetni. Ők ezt a módosítást nem fogják jó szemmel nézni - vélte.

Hozzátette, a KDNP-nek is az az álláspontja, hogy az adósságot vissza kell fizetni, de ha valaki képtelen rá, akkor segítséget kell nyújtani. Szerinte ugyanakkor a bankoknak is érdeke, hogy a nehéz adósokat letudják, nem véletlenül "adják el" a bankok a követeléskezelőknek egy csomagban a problémás adósokat.

Forrás: MTI; fotó: Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.