2017
Egymást érték idén a keresztény Európa elleni muszlim támadások
A Nyugat nem biztonságos többé. A migránsválság, a bevándorlási szabályozások, a határvédelem, a nagyhatalmi bénázás, a PC, a neoliberális értékek mind hozzájárultak ehhez az elmúlt években, ennek eredményeként pedig 2017-ben sem lehetett nyugodt éve a nyugati lakosságnak. A támadásokat idén főként késsel, bérelt autóval, illetve házi készítésű bombákkal követték el egyénileg, vagy kis csoportokban, az elkövetők pedig gyakran ismertek voltak a hatóságok előtt.Tusványos - Orbán szerint a brüsszeli elit szövetségre lépett Sorossal
Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél - mondta Orbán Viktor szombaton Tusványoson. A miniszterelnök szerint, míg Barack Obama Kairóban mondta el első jelentősebb beszédét, addig kiemelkedő jelentőségű, hogy Donald Trump Varsóból üzent Európának és a világnak: Istenért, családért, szabadságért, és az országért kell harcolnunk. Orbán hangsúlyozta, az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy összefogás az elitek és a bürokraták között, és ehhez a szövetséghez tartozik Soros György is.A mai nappal véget vetettek annak, hogy a bankok kifosztják az adósokat
A KDNP frakcióvezetője szerint, ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége megadnia. A törvénynek köszönhetően ezentúl nem lehet kiforgatni a vagyonukból az árverezésre kerülő ingatlanok tulajdonosait, mivel csak a becsérték száz százalékán lehet kiírni árverést végrehajtás alatt álló ingatlanra.A munkavállalók jelentős részét érintik a béremelések
Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.A francia kormány ötödszörre hosszabbítaná meg a rendkívüli állapotot
A francia kormány azt javasolja, hogy a törvényhozás a jövő évi parlamenti és elnökválasztás utánig hosszabbítsa meg a tavaly novemberi párizsi terrorcselekmények nyomán elrendelt rendkívüli állapotot - közölte szombaton Bernard Cazeneuve miniszterelnök. A kabinet rendkívüli tanácskozását követően Cazeneuve elmondta, a rendkívüli jogrend bevezetése óta a francia hatóságok 17 terrortámadást hiúsítottak meg.Sarkozy lemaradt a francia jobboldal vezetéséért folytatott küzdelemben
Francois Fillon volt miniszterelnök áll az élen a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában a szavazatok ötven százalékának összesítése alapján. A volt miniszterelnökre a vasárnapi előválasztáson részt vett francia állampolgárok 43,6 százaléka adta a voksát.Merkel hivatalosan is bejelentette, még egy ciklust bevállalna
Angela Merkel német kancellár ismét pályázik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017-es őszi parlamenti választáson - ezt a politikus hivatalosan is bejelentette vasárnap este Berlinben. A CDU vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy "végtelenül hosszan" mérlegelte a döntést, mert egyáltalán nem magától értetődő pártjának, hazájának és saját magának, hogy 11 év után folytatja munkáját.Ajánljuk még