Pesti Srácok

Merkel hivatalosan is bejelentette, még egy ciklust bevállalna

null

Angela Merkel német kancellár ismét pályázik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017-es őszi parlamenti választáson - ezt a politikus hivatalosan is bejelentette vasárnap este Berlinben. A CDU vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy "végtelenül hosszan" mérlegelte a döntést, mert egyáltalán nem magától értetődő pártjának, hazájának és saját magának, hogy 11 év után folytatja munkáját.

Mint mondta, szeretné tovább szolgálni hazáját és pártját, akkor is, ha a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány nagyon nehéz és nagyon eltérő lesz, mint az eddigiek. Nehéz lesz, mert erősödött a társadalom megosztottsága, és a CDU-t a jobboldalról minden korábbinál hevesebb támadások érik, miközben nem szűnik a nyomás a baloldalról sem. Eltérő pedig azért lesz, mert az "őrült sebességű" változások miatt bizonytalanná vált a világ, és válságok sorával kell egyszerre küzdeni, a digitalizáció révén pedig új környezetben kell megvívni a választási harcot.

Angela Merkel kiemelte, hogy demokratákhoz méltó hangnemben kívánja folytatni a választási kampányt, és úgy véli, pártjának jó esélye van a győzelemre, ha komolyan veszi az emberek aggodalmait, okos válaszokat ad a kihívásokra és kiáll értékei mellett. Az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy történelmi mélységbe süllyedt a munkanélküliség, az államháztartásban az egész ciklus alatt rendre többlet keletkezett és nem kellett emelni az adókat.

A politikus groteszknek és abszurdnak nevezte a kancellári munkája folytatásával kapcsolatban az amerikai elnökválasztás óta felfokozott várakozásokat. Senki sem tudja egyedül "jobbra fordítani a dolgokat" a világban, Európában és Németországban. A politika az érdekek egyeztetéséről, a kompromisszumokról és a "szó szerint lépésenkénti előrehaladásról" szól - mondta. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus végéig vállalná a német kormány vezetését.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta, hogy a menekültválság nem volt a döntését nagyban meghatározó tényezők között, és nem akar módosítani irányvonalán, ugyanolyan hozzáállással akar dolgozni a német társadalom összetartásának megőrzéséért, mint eddig. A következő évek legfontosabb feladatának az ország felkészítését nevezte a digitalizációval megindult átalakulásra, amely szavai szerint a könyvnyomtatás feltalálásához vagy a gyáripar megjelenéséhez foghatóan mély, alapvető gazdasági, társadalmi és kulturális változásokhoz vezet. Így például kérdéses, hogy az ipar továbbra is képes lesz-e 20 százalékkal hozzájárulni a hazai össztermékhez (GDP) - vetette fel Angela Merkel.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közötti, a menekültválság során feszültté vált viszonnyal kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "a kölcsönösség elve alapján" Horst Seehofer CSU-elnök, bajor kormányfő nem vesz részt ugyan a CDU december 6-án kezdődő kétnapos esseni tisztújító kongresszusán, de a két párt 2017 elejére közös választási programot alkot.

Horst Seehofer üdvözölte Angela Merkel döntését, müncheni nyilatkozatában kiemelte, a testvérpárt vezetőjének elhatározása nyomán világossá vált a helyzet, a CDU és a CSU így tisztázhatja, hogy milyen témákkal indulhatnak neki együtt a választási kampánynak, és melyek lehetnek azok az ügyek, amelyekben a CSU más álláspontot képvisel.

A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki Zöldek részéről kiemelték, nem számítanak arra, hogy Angela Merkel bejelentésével véget ér a CDU és a CSU vitája, az utóbbi hónapok pedig megmutatták, hogy Angela Merkel már nem "verhetetlen".

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t, eddig nyolcszor választották meg elnöknek. A kancellári tisztségért eddig háromszor indult - 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban -, rendre el is nyerte a pozíciót, és ő a rangidős a nyugati demokráciák kormányfőinek körében.

Forrás: MTI

Fotó: reddit.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.