Pesti Srácok

A szociktól elmenekült képviselőnő szerint ha elfogynak az érvek, akkor jönnek a szexista megjegyzések

A szociktól elmenekült képviselőnő szerint ha elfogynak az érvek, akkor jönnek a szexista megjegyzések

Szexista megjegyzéseket ugyan nem kapott képviselőtársaitól a Parlamentben Demeter Márta, de fültanúja volt, hogy más női politikusokat a vita hevében megszóltak azért mert nő vagy anya. A volt MSZP-s képviselőnő a HVG.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, egyértelműen nem menne vissza az MSZP-be, de egyre bővülő csapattal dolgozik az Orbán-kormány leváltásán.

Demeter Márta a HVG csütörtöki számában megjelent interjújában arról beszélt, már egy éve érlelődött benne a döntés, hogy szakít az MSZP-vel, ami a nyilvánosság számára talán azért lehetett meglepő, mert nem egy kibeszélős alkat. Ehhez továbbra is tartja magát, ezért nem is véleményezi egyes MSZP-s politikusok nagy nyilvánosság előtti meglepődését. A független képviselőnő arról is beszélt, igaz, hogy 2014-ben a kötelező női kvóta segített neki a parlamentbe kerülésben, ettől függetlenül mindig arra törekedett, hogy a maximumot nyújtsa munkájában. Hozzátette, fiatalkori elhatározása, hogy a katonaságot választja fő szakterületének.

Fotó: MSZP

Demeter Márta elmondta, többször kapott olyan jellegű kritikát, hogy nőként „többet kellene vernie az asztalt”, többet kellene törődnie az esélyegyenlőséggel. Ugyanakkor saját példájából is kiindulva arról beszélt, eleve olyan területet választott, ahol még mindig sokakat megdöbbent egy nőjelenléte, és ez nőtársait is inspirálhatja. Az egykori MSZP-s képviselő arról is beszélt, a Parlamentben őt ugyan nem érte szexista beszólás, ugyanakkor hallott már képviselőtársait érő vállalhatatlan megjegyzéseket, amiért nők, vagy anyák. Hozzátette, ez jellemzően akkor szokott előfordulni, ha a vita hevében elfogynak az érvek. Demeter Márta megjegyezte, őt jellemzően a fiatalságával találták be, hogy ennyi évesen hogyan foglalkozhat a honvédelemmel. A képviselőnőt elmondása szerint nem frusztrálja, hogy az ellenzéknek nincs mozgástere, hiszen jelenleg ez is az ellenzéki képviselőség egyik velejárója. Ugyanakkor rossz üzenetnek tartja a választók felé, ha az ő akaratuk egyáltalán nem számít a kormánypártoknak. Hangsúlyozta, egyértelműen nem menne vissza az MSZP-hez, de nem érzi magát kívülállónak, hiszen egyre bővülő csapattal dolgozik az Orbán-kormány leváltásán. Hozzátette, nem ragaszkodik mindenáron a parlamenti székhez sem, inkább azon dolgozna, hogy egy újfajta politikai kultúra alakuljon ki, és hogy újra legyen társadalmi kontroll a politikusok felett.

PestiSracok facebook image

A teljes interjú a HVG csütörtöki számában olvasható.

Forrás: HVG; fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.