Pesti Srácok

Vastagon támogatták orosz oligarchák Clintonék alapítványait

null

Miközben a demokraták mindenáron megpróbálják rábizonyítani Donald Trumpra, hogy Moszkvából segítették elnöki kampányát, úgy tűnik, Hillary Clinton és környezete sem ugrott el az orosz pénz elől – írja az ATV.hu külföldi sajtóforrásokra hivatkozva. Felidézik, Bill Clinton 500 ezer dollárt kapott egy beszédéért egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető cégtől, míg Hillary Clinton azzal zsebelt be orosz pénzeket, hogy egy kanadai uránvállalat orosz befektetőknek történő átjátszása körül bábáskodott külügyminisztersége alatt.

A portál arról ír, miközben rendszeresen központi téma Donald Trump és Oroszország szoros kapcsolata, a republikánus-párti Fox News megszellőztette, a Clinton házaspárnak, a Clinton Foundationnek és John Podestának, Hillary Clinton kampánygurujának is van mit magyaráznia orosz politikai kötődéseikkel kapcsolatban. A cikk szerint a Clinton-házaspár közvetve és közvetlenül is nagy összegekhez jutott orosz tisztségviselőktől, miközben Hillary külügyminiszterként dolgozott.

Bill Clinton mintegy 500 ezer dollárt kapott egy 2010-ben elmondott beszédéért, a számlát pedig az orosz titkosszolgálatokkal szoros kapcsolatot ápoló Renaissance Capital nevű befektetési cég állta. A cikk felidézi azt is, hogy a Clinton Foundation Putyin-közeli oligarcháktól is fogadott el támogatásokat, többek között a Putyin egyik bizalmasától, Viktor Vekselbergtől, illetve Elena Baturinatól, Moszkva volt főpolgármesterének feleségétől. A Clinton Foundation ezenkívül állítólag 145 millió dollárt kapott felajánlásképp egy orosz tulajdonban álló kanadai urániumvállalat, az Uranium One részvényeseitől. A cikk szerzője megjegyzi, hogy az Uranium One orosz befektetőknek történő eladásához szükség volt az akkor Hillary Clinton-vezette amerikai külügyminisztérium hozzájárulásához is. Hillary Clinton egyébként cáfolja, hogy köze lenne az Uranium One eladásához.

A cikk kitér arra, Hillary Clinton kampányguruja is üzletelt az oroszokkal Clinton külügyminisztersége idején. 2011-ben például beszállt egy Joule Unlimited nevű energetikai vállalat igazgatósági tanácsába, nemsokkal ezután az orosz kormány egymilliárd rubellel, azaz 35 millió dollárral tőkésítette fel a céget. Mivel a Rusano-t maga Vlagyimir Putyin hozta létre 2007-ben, eszerint John Podesta az orosz kormány és Putyin üzleti partnere volt.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Fox News/ATV.hu; fotó: breitbart.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.