Pesti Srácok

Össze-vissza hazudozott a csepeli MSZP elítélt elnöke, de rajtavesztett

Össze-vissza hazudozott a csepeli MSZP elítélt elnöke, de rajtavesztett

Szánalmas hazudozással próbálta elkerülni a bocsánatkérést Szenteczky János, a fővárosi MSZP alelnöke a legutóbbi csepeli közgyűlésen. Bár a szocialista politikust köztörvényes bűncselekmény miatt februárban jogerősen elítélte a bíróság, Szenteczky azt állította, a bírósági döntés nem végleges, mert az ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Ám a Csepel.info kiderítette: a szocialista politikus őrületesen nagyot hazudott.

Szenteczky Jánost a csepeli önkormányzat legutóbbi testületi ülésén kérték számon az általa elkövetett egyik köztörvényes bűncselekmény miatt. A fővárosi MSZP alelnöke, pártjának csepeli országgyűlési jelöltje erre megpróbálta a polgármestert támadni. Azt állította, hogy az őt elmarasztaló bírósági döntés nem végleges, mert felülvizsgálati kérelmet adott be. A Csepel.info azonban kiderítette, hogy Szenteczky átverte a hallgatóságot. Nem adott be semmilyen kérelmet. Hozzászólásából ráadásul más sem volt igaz. Az MSZP csepeli elnöke és frakcióvezetője különböző indokokkal kerülte az önkormányzati munkát az elmúlt hónapokban, mióta kiderült, hogy a bíróság aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen is elítélte. A politikus a március végi testületi ülésre csak azért ment be, mert akkor próbálta ki az országgyűlési választásokra összeállított sajtós kampánycsapatát. A számonkérést azonban nem úszta meg. Az ülés elején Borbély Lénárd polgármester jelentette be, hogy Szenteczky Jánost hat év pereskedés után jogerősen is elítélték. Kiemelte: az MSZP-s politikus Horváth Gyulát, a DK csepeli elnökét is rágalmazta (feleségének megcsalásával és lakásmutyival vádolta), és Szenteczkynek illene minimum bocsánatot kérnie az általa elkövetett bűncselekmények miatt. Szenteczky azonban nem kért bocsánatot, sőt támadással válaszolt.

– állította a szocialista politikus. A Csepel.info utánajárt a politikus állításának. Kiderült: Szenteczky János sem a márciusi testületi ülésig, sem azóta nem adott be felülvizsgálati kérelmet. De nem csak ebben állított valótlanságokat. Bűnösségét ugyanis koronatanú bizonyította a per során. Az is kiderült, hogy a politikus önmagát bemikrofonozva, a saját gyermekét is felhasználva próbált olyan információkhoz jutni, amikkel besározhatja politikai ellenfeleit. Első- és másodfokon is egyértelmű volt a bűnössége, a másodfok súlyosbította a büntetést. A per különös fordulata, hogy a vagyonbevallásától eltérő jövedelemnyilatkozatot tett a bíróság előtt, amiért Borka-Szász Tamás DK-s politikus vagyonnyilatkozat-felülvizsgálatot kezdeményezett.

PestiSracok facebook image

Szenteczky Jánost egyébként számos bűncselekménnyel vádolják, ennek ellenére a szocialisták kitartanak mellette, sőt tavaly őt tervezték elindítani egy esetleges balliberális előválasztáson a képviselőségért. A bűncselekmények többsége anyagi természetű, ami azért sem meglepő, mert 2010 után az új önkormányzat évi kétmilliárd forintot tudott megtakarítani a korrupciógyanús szerződések megszüntetésével. A politikus vagyona úgy párolgott el a 2010 októberi MSZP-s vereség után, hogy a bíróság nem adott helyt az önkormányzat vagyonzár-kérésének. A bíróság szerint nem volt semmilyen veszélye a vagyon eltüntetésének. Mire megszületett ez a döntés, a politikusnak már nem volt kimutatható, valós értéket képviselő vagyontárgya. Gyaníthatóan hasonló esetek miatt nehéz elérni, hogy a bűnözők megtérítsék az általuk okozott károkat.

Forrás, fotó: Csepel.info.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.