Pesti Srácok

Az MSZP megtudta, hogy nyomoznak a pécsi busztender ügyében

Az MSZP megtudta, hogy nyomoznak a pécsi busztender ügyében

Tavaly november óta nyomoznak a pécsi buszbeszerzés ügyében – mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli kérdésre adott válaszára hivatkozva keddi sajtótájékoztatóján. Szerinte nem azért nyomoznak, mert a magyar hatóságok észrevették volna, hogy valami tennivalójuk van az ügyben – az eljárás a holland nyomozó hatóságok jelzése után indult.

Felidézte, a buszokat beszerző Tüke Busz Zrt.-hez közérdekű adatigényléssel fordult, de a cég nem adta ki a kért adatokat. Hozzátette: pert indított, hogy kiderüljön, mi alapján került 3,5 milliárd forintba az a buszbeszerzés, amelyre korábban 2,8 milliárd forintos ajánlatot is kapott Pécs. Szakács László kifejtette: a Volvo Hungária Kft. 2014 decemberében kereste meg a baranyai megyeszékhelyet 115 használt hollandiai busz beszerzése miatt 2,8 milliárd forint értékben.

Majd „kifürkészhetetlen okokból” 2015 februárjában 3,5 milliárd forintra írták ki a közbeszerzését – mondta az ellenzéki politikus, megjegyezve, hogy Pécs egy közvetítőcéget is igénybe vett az ügylethez. Szakács László azt firtatta, miért kellett bevonni egy közvetítőcéget. Mit tudtak erről az ügyletről a pécsi politikusok? – kérdezte. Majd arra szólította fel Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármestert és a város két fideszes országgyűlési képviselőjét, Csizi Pétert és Hoppál Pétert, hogy tisztázzák magukat.

Polt Péternek az Országgyűlés honlapján olvasható válaszából kiderül: különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: MSZP.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.