Pesti Srácok

Napról-napra duzzad Botka „Rolex” László vagyonleltára: halastava is van

Napról-napra duzzad Botka „Rolex” László vagyonleltára: halastava is van

A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri Szeged polgármesterét: árulja el végre, mennyi a valós vagyona.

Hollik István pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, „egyre többet tudunk meg a luxuséletet kedvelő szocialista miniszterelnök-jelölt valódi arcáról”, hiszen szűk egy hónap alatt négy általa eltitkolt vagyonelemére is fény derült. Ezeket sorolva a KDNP országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy míg Botka László párttársai keményen dolgoztak, addig ő tízmilliós luxusnyaralásokon vett részt, majd kiderült, hogy eltitkolt egy több mint 25 millió forintot érő luxusautót.

– tette fel a kérdést Hollik István, aki szerint sem Botka László, sem az MSZP nem sumákolhat tovább, el kell számolniuk azzal, miből futja minderre Szeged polgármesterének. Hozzátette: az ügy azt bizonyítja, hogy a szocialistáknál semmi nem változik, „az MSZP mindig is a milliárdosok pártja volt és ma is az”.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Ripost

Ajánljuk még

Nincs karácsony Jézus Krisztus nélkül!

Exkluzív 2024 december 24.
Karácsony sajnos ma már egyre kevésbé szól arról, amiről kellene. Krisztus Urunk teljes figyelmen kívül hagyása, a keresztény értékek totális feledésbe merülése természetesen nem magyar sajátosság. Ráadásul a kommunizmus igáját megúszó nyugati társadalmak sincsenek jobb helyzetben nálunk, sőt, a helyzet ott mára sokkal rosszabb, reménytelenebb lett. Ez azonban nem mentség nekünk és nem is ok számunkra arra, hogy kövessük a példájukat.