Pesti Srácok

Trump "eretneksége" ellenére is visszafordíthatatlan a klímaegyezmény

Trump "eretneksége" ellenére is visszafordíthatatlan a klímaegyezmény

Csalódottan és rosszallással fogadták a nyugat-európai országok vezetői Donald Trump bejelentését arról, hogy országa kilép a párizsi klimaegyezményből, és egyben elutasították az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására.

Röviddel a döntést ismertető Trump-beszéd után Németország, Franciaország és Olaszország közös közleményében utasította el Donald Trump elnök elképzelését a párizsi klímaegyezmény újratárgyalásáról.

Leszögezik, hogy visszafordíthatatlannak tartják a Párizsban 2015 decemberében tető aláhozott megállapodást, és szilárdan hisznek abban, hogy az egyezményt nem lehet újratárgyalni. Meggyőződésük szerint az egyezmény végrehajtása fontos gazdasági lehetőségeket teremt a növekedéshez mindhárom országban és globálisan is. A három európai uniós ország megerősíti elkötelezettségét a párizsi klímaegyezmény végrehajtása iránt, és arra bátorítja partnereit, hogy fokozzák a klímaváltozás elleni harcot.

PestiSracok facebook image

A nyugati országok vezetők külön-külön is reagáltak Trump bejelentésére, csalódottan és rosszallással fogadták azt, hogy az amerikai elnök valóra váltotta választási ígéretét.

"Sajnálom az amerikai elnök döntését" - tolmácsolta a Twitteren Angela Merkel német kancellár üzenetét szóvivője, Steffen Seibert. Hozzátette, hogy Merkel a továbbiakban is mindent megtesz a klímapolitikában, hogy óvja a Földet.

Előzőleg a Merkel-kormány öt szociáldemokrata minisztere közös közleményben leszögezte, hogy az Egyesült Államok kilépése a párizsi klímaegyezményből káros az amerikaiaknak, az európaiaknak és mindenkinek szerte a világon. A tárcavezetők - köztük Sigmar Gabriel külügyminiszter - leszögezték, hogy Trump veszélyezteti a gazdasági növekedést és a technológiai fejlődést. Politikai hibának minősítették a döntést, mert kérdésessé teszi a nemzetközi egyezmények hitelességét. A miniszterek "nyitva fogják tartani a kaput" az Egyesült Államok előtt, hogy újra csatlakozhasson a párizsi klímaegyezményhez.

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Egyesült Államok hátat fordított a világnak azzal, hogy egyoldalúan felmondta párizsi klímaegyezményt, ennek ellenére Párizs nem mond le a klímaváltozás elleni harcról. Macron francia és angol nyelven mondott, helyi idő szerint csütörtök éjszaka sugárzott tévébeszédében úgy fogalmazott, hogy Trump hibát követett el országa és népe érdekeitől vezérelve, és hibát a bolygó jövője szempontjából. Leszögezte: Párizs semmi szín alatt nem fog tárgyalni újra egy kevésbé ambiciózus egyezményről.

"

Nem lehet hibázni a klímát illetően. Nincs B-terv, mert nincs B-bolygó sem

" - mondta Macron, és Franciaországba hívta dolgozni azokat az amerikai klímakutatókat, mérnököket és vállalkozókat, akik csalódottak Trump döntése miatt.

Csalódottságát fejezte ki

Theresa May

brit miniszterelnök is. Hivatala közölte péntekre virradóra: Trump felhívta Mayt telefonon, hogy megvitassa vele a döntését. May

csalódását fejezte ki, és aláhúzta, hogy Nagy-Britannia továbbra is elkötelezett lesz a párizsi egyezmény végrehajtása mellett.

Trump és May egyetértett abban, hogy folytatniuk kell az együttműködést az energetikai problémák széles körében.

Fehér házi források szerint Trump nemcsak a brit miniszterelnökkel, hanem Merkellel, Macronnal, Mayjel és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is beszélt telefonon, miután bejelentette a klímaegyezmény felmondását.

A nyugat-európai vezetőkhöz hasonlóan Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is mély csalódottságát hangoztatta Trump döntése miatt, Josh Frydenberg ausztrál környezetvédelmi miniszter pedig azt mondta, hogy a párizsi egyezmény az Egyesült Államok kihátrálása után sem veszít jelentőségéből, mivel nélküle is a kibocsátott üvegházhatású gázok 70 százalékára vonatkozik, ráadásul több mint 190 ország írta alá, és közülük 146 rekordidő alatt ratifikálta is.

Trump döntése miatt rosszallását fejezte ki António Guterres ENSZ-főtitkár is, aki szerint ez nagyfokú csalódást jelent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére és a globális biztonság megteremtésére irányuló erőfeszítések szempontjából. A főtitkár szóvivője, Stephane Dujarric közölte: Guterres továbbra is biztos abban, hogy az egyesült államokbeli városok, államok és vállalatok - más országokkal karöltve - a továbbiakban is jövőképet fognak mutatni, és vezető szerepet vállalnak a széndioxid-kibocsátás csökkentésében és a lendületes gazdasági növekedés megteremtésében. Guterres szerint alapvetően fontos, hogy az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet vállaljon a környezetvédelmi kérdésekben.

MTI; Fotó: nationalreview.com, newyorker.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.