Pesti Srácok

Megbélyegzés - Miért nem jó ötlet feldolgozatlanul nyilvánosságra hozni a Kádár-rendszer hálózati nyilvántartását?

null

Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták. Ha megkapják a mágnesszalagokat, akkor azonosíthatók lesznek az eddig csak fedőnéven ismert ügynökök. Kónyáné Kutrucz Katalin, a levéltár főigazgató-helyettese szerint nem jó ötlet nyilvánosságra hozni a hálózati nyilvántartást - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

Mint a lapnak adott interjúban Kónyáné Kutrucz Katalin elmondta, a papíralapú hálózati nyilvántartásban nem csak ügynökök szerepelnek. Ott tartották nyilván a sikertelen beszervezéseket, a figyelőkartonosokat, azaz azokat, akiknek csak tervezték a beszervezését, és ott szerepelnek a 6a kartonosok, akik egy ügynök valamilyen szempontból érdekes kapcsolatai. A tényleges tevékenységről a karton nem sokat árul el. Van, aki nem jelentett, van, aki jelentett, de érdemi információt nem adott, és van, akinek a jelentése miatt valaki állását vesztette, bebörtönözték vagy felakasztották. A listán mindegyikük egyenlő lenne, ez történelemhamisítás.

Másik oldalról meg nem szerepelnének a listán azok, akik nincsenek benne a hálózati nyilvántartásban, de a megfigyeltek dossziéiból megállapítható, hogy káros ügynökök voltak - mutatott rá a levéltár főigazgató-helyettese.

Arra a kérdésre, hogy a törvénymódosítással a levéltárba hány mágnesszalag kerül át, és mit tartalmaznak, Kónyáné Kutrucz Katalin elmondta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalban háromfajta adattárat tartalmazó mágnesszalag van.

PestiSracok facebook image

A H jelű a hálózati adattár, amely ugyanúgy, mint a papíralapú hálózati nyilvántartás, nemcsak az ügynökök adatait tartalmazza, hanem a figyelőztetett és a 6a kartonos személyeket is. A G jelű adattár a megfigyeltek adatait tartalmazza, továbbá van a K jelű, azaz a kémelhárítási adattár. A nyilvántartások nem teljesek, rendszeresen töröltek belőlük adatokat.

Mint mondta, eddig azért nem lehetett kutatni ezeket, mert a levéltár nem vehetett át államtitkot, és ebben államtitok is van.

- vélte Kónyáné Kutrucz Katalin.

MTI; Fotó: MTI/Kollányi Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.