Pesti Srácok

Fidesz: a metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ zsebében merültek el

Fidesz: a metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ zsebében merültek el

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak.

A kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Alstom-ügy "minden idők legnagyobb korrupciós botránya Magyarországon", amelyben a nyomozás és a különböző bizottságok által lefolytatott vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a felelősség a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor által irányított MSZP-SZDSZ-es városvezetést terheli. Szerinte az is megállapítható, hogy a pénz jelentős része az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándorolt. Hangsúlyozta: fény kell, hogy derüljön arra, hová tűntek a "súlyos milliárdok", a magyar közvélemény joggal tart igényt azokra az információkra, amelyek feltárják, hogy mi áll a metróberuházások mögött.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala szerint az Alstom-vezetők 2,7 millió euró kenőpénzt biztosítottak a metróberuházás kapcsán magyar politikusoknak, amiből 600 ezer euró a Medgyessy Péter volt miniszterelnök felesége érdekeltségébe tartozó cég "tiszteletdíja" volt, de a további pénzek sorsa kérdéses. Hangsúlyozta: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a 4-es metró beruházásának egyharmadát, 166 milliárd forintot "elloptak", amiből az Európai Bizottság döntése alapján a magyar kormánynak és a fővárosnak 59 milliárdot kell visszafizetni. Ugyanakkor a kabinet és Budapest vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ez az összeg jelentősen csökkenjen - hangsúlyozta.

Budai Gyula felidézte: az ügyben a kormány feljelentést tett, amelynek nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség a metrószerelvények beszerzésével kapcsolatban vizsgálódik, ezt a nyomozást december 3-áig meghosszabbították, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig az alagutak, állomások kialakítása ügyében nyomoz. Emellett - folytatta - a parlament gazdasági bizottsága és a fővárosi metrókorrupciós munkacsoport is vizsgálatot folytat az ügyben. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az ügy szereplői az elmúlt időszakban bojkottálták ezeket a bizottsági üléseket, Medgyessy Péter kivételével egyetlen érintett sem jelent meg a testületek előtt, sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon, sem Demszky Gábor, sem Hagyó Miklós volt MSZP-s alpolgármester, sem Horváth Csaba MSZP-s, sem pedig Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus. Megjegyezte: Medgyessy Péter meghallgatásán bizonytalanul reagált arra, hova tűntek a milliárdok a metróberuházásból.

PestiSracok facebook image

Budai Gyula arról, hogy a Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívta Orbán Viktor miniszterelnököt, azt mondta: mielőtt bármilyen vitára sor kerülne, Vona Gábornak először bocsánatot kellene kérnie a nyugdíjasoktól, mert olyan sértő kijelentést tett, ami az elmúlt 25 évben magyar politikustól nem nagyon hangzott el.

Kérdésre válaszolva Budai Gyula részletes tájékoztatást adott a közelmúltban történt, magyarokat érintő bulgáriai balesettel kapcsolatban. Közölte: a szófiai magyar nagykövetség mindent megtett az ügyben, ami egy ilyen esetben megtehető, és már a balesetet követő napon minden segítséget megadott a sérülteknek. Mint mondta, a balesetnek magyar részről egy halálos áldozata és két súlyos sérültje van, egyikük medencecsont-sérülést szenvedett, míg egy fiatal lány, aki a sajtóhírekben is szerepel, éber kómában van.

Tájékoztatása szerint az elhunyt idős nő holttestét már hazaszállították, a vele lévő 7 éves unokáját pedig a nagykövetség segítségével soron kívül hazautaztatták. Elmondta azt is, hogy jelenleg a szegedi klinika és a burgaszi kórház szakemberei a nagykövetség munkatársának jelenlétében telefonkonferencián vitatják meg, hogy mikor lesz szállítható állapotban az éber kómában lévő sérült, és az is előfordulhat, hogy ez már a héten rendeződni fog.

Budai Gyula cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint hatmillió forintba kerül majd a sérült családjának a hazaszállítás. Hozzátette: az igaz, hogy a fiatal lány nem rendelkezett az adott országba szóló biztosítással, azonban az Európa Unió területére szóló biztosítással igen, így a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a sürgősségi ellátás vonatkozásában állni fogja a költségeket. Hozzátette: a követség már felvette a kapcsolatot azzal a légitársasággal, amely a szállítást el tudja végezni.

Az LMP és a Jobbik választójoggal kapcsolatos elképzeléséire reagálva azt mondta: a választójogi törvény "úgy jó, ahogy van".

A plakáttörvénnyel kapcsolatos kérdésre a fideszes politikus közölte: nincs tudomása a szabályozás további szigorításáról, és azt nem is látja indokoltnak. Arra, hogy a napokban megjelent béruniós plakátokat nem tartják-e a törvény kijátszásának, úgy reagált: kérdés, hogy kié a plakáthely, ki fizet érte és miből. Hozzátette: szerinte a törvény nem kijátszható, de biztos, hogy vannak vagy lesznek próbálkozások arra, hogy kijátsszák a szabályozást. Megjegyezte: a Jobbik vesszőparipája a bérunió, de nem állítja, hogy ők tették ki a plakátokat.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?