Pesti Srácok

Vádat emeltek molesztálás miatt a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen

Vádat emeltek molesztálás miatt a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen

Vádat emelt a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőjével szemben a Fejér Megyei Főügyészség; a vád folytatólagosan megvalósított, nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt.

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004. és 2016. közötti időben a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel a fennálló alá-fölérendeltségi viszonyát kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte őket szexuális cselekmény végzésére rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. A vádlott 10 sértett sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Vádat emeltek a gyermekotthon egyik nevelőjével szemben is tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Munkatársai és több növendék is kiállt V. János ártatlansága mellett. (fotó: 2060.blog.hu)
PestiSracok facebook image

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a vádlottakra, és a foglalkozásuktól is eltiltaná őket, továbbá indítványozta, hogy tartsák fenn a gyermekotthon vezetőjének letartóztatásának.

forrás: Fejér Megyei Főügyészség

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?