Pesti Srácok

Veszélyesebb a dzsihadisták által használt drog, mint azt korábban gondolták

Veszélyesebb a dzsihadisták által használt drog, mint azt korábban gondolták

Veszélyesebb hatású lehet az a szintetikus pszichoaktív drog, amelynek használata nagyon elterjedt az Iszlám Állam harcosai körében, mint korábban gondolták - állapította meg egy tanulmány, amelyet a Nature folyóiratban publikáltak amerikai kutatók.

A captagon hatóanyaga az amfetamin gyengébb változatának számító fenetillin, amelyet 1986-ban helyeztek tiltólistára a világ legtöbb országában. A főleg Dél-Európában gyártott illegális szer leginkább az Arab-félszigeten népszerű. Az élénkítőszerként használt drog, amely elnyomja a félelmeket, a kutatások szerint kémiai összetétele miatt sokkal gyorsabban képes kifejteni pszichoaktív hatását, mint önmagában az amfetamin. A drogot vizsgáló kutatók, az amerikai Scripps Kutatóintézet munkatársai szerdán elmondták: az ígéretes egérkísérletek arra utalnak, hogy emberek számára is ki lehet majd fejleszteni a szer hatását enyhítő vakcinát. A kutatók tanulmányukban arra figyelmeztettek, hogy a drog világszerte elterjedhet. A szakértők becslései szerint Szaúd-Arábiában a 12 és 22 éves közötti korú drogosok 40 százaléka fenetillinfüggő. A könnyen előállítható drog elkészítése és forgalmazása jó bevételi forrás a szíriai és iraki militáns csoportoknak. Kim Janda, a Scripps kutatócsoportjának vezetője felidézte, hogy különösen azért kezdte érdekelni a captagon, mert azt állították róla, hogy az Iszlám Állam harcosai teljesítményük fokozására használják, afféle "farmakológiai morál megteremtésének forrásaként". Mint hozzáfűzte: nem igazán értette, miért használják, mivel jutalmazó hatásának alapvetően nem látta értelmét. Kutatócsoportjával elemezték a drog kémiai összetevőit, és megvizsgálták, hogy azok egyenként hogyan hatnak az agyra. Saját captagon-laborjukban kísérleti egereken tesztelve felfedezték, hogy a drog különleges hatását a légúti megbetegedések kezeléséhez használt hatóanyag, a teofillin és a stimuláns szer, az amfetamin kölcsönhatása révén váltja ki. "Ez a kombináció alaposan felerősíti az amfetamin pszichoaktív tulajdonságát, ami magyarázatot ad arra, miért használják" - mondta a tudós.

PS/MTI, fotó:reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?