Pesti Srácok

A reménytelenség beismerése? – Egyre többen vágynak a Jobbikra a baloldalon

null

Immár az a Political Capital is a baloldal és a Jobbik összefogását szorgalmazza, amely a baloldali kormányok idején még a szélsőjobboldali, radikális szervezetek megfigyelésére kapott több tíz millió forint értékű megbízást.

Az ellenzék legtöbb szereplője egyelőre azt akarja elhitetni magáról, hogy ő az ellenzék vezetője, ezért az utolsó pillanatig kivárnak. Ez igaz a Momentumra és az LMP-re is – fejtegette László Róbert az ATV-ben. A Political Capital választási szakértője szerint nincs biztos recept, mindenki hazardírozik, ezért az a kérdés, hogy az utolsó egy hónapban rájönnek-e az ellenzéki pártok, mi a legjobb stratégia. László Róbert úgy vélekedett, a választókat fárasztják és taszítják az összefogásról szóló hírek, és noha a társadalom többsége kormányváltást akar, ezt még nem tudták becsatornázni a pártok. Az elemző végül arra jutott: a „politikai racionalitás” azt diktálja, hogy ha csak hallgatólagosan is, állapodjanak meg a pártok a Jobbikkal is abban, hogy adott körzetekben egymás ellen nem kampányolnak. Ennek működőképessége mellett a veszprémi és a tapolcai időközi választás eredményével érvelt.

Az, hogy az Orbán-kormány leváltása érdekében a korábbi ősellenséggel, a Jobbikkal is össze kell fogni, nem új keletű a balliberális oldalon. Már 2011-ben az akkor még LMP-s Karácsony Gergely vetette fel „a teljes parlamenti ellenzék a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig” tartó összeborulásának lehetőségét. Tavaly májusban Gyurcsány Ferenc tette ugyanezt ezekkel a szavakkal:

PestiSracok facebook image

Augusztusban pedig az MSZP elnöke ajánlotta fel pártja szolgálatait a Jobbik mögött álló Simicska Lajosnak, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz 2010-es hirdetései miatt tenne feljelentést az oligarcha egyik cége.

– fogalmazott Molnár Gyula.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.