Pesti Srácok

Felavatták Mindszenty József szobrát a VIII. kerületben

null

Iránytűnek nevezte hétfői ünnepi beszédében Mindszenty Józsefet Semjén Zsolt a néhai bíboros, hercegprímás budapesti, VIII. kerületi szobrának felavatásakor. A miniszterelnök-helyettes szerint Mindszenty felnyitotta Nyugat-Európa szemét is, amely így megmenekült az önként választott kommunizmustól.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás erkölcsi iránytű volt a Magyarországon és a diaszpórában élő magyarság, valamint a világ számára is - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mindszenty József szobrának átadási ünnepségén hétfőn Budapesten, a VIII. kerületben. Semjén Mindszenty háromszoros iránytű szerepéről beszélt. Kijelentette, a bíboros iránytű volt a diktatúrák idején: kimondta, hogy mind a faji megkülönböztetésre épülő nemzetiszocializmus, mind az osztálygyűlöletre épülő szocializmus ellentétes a természet rendjével, a természetjoggal és különösen a keresztény tanítással.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a hercegprímás Nyugat-Európa számára is iránytűvé vált, hiszen a forradalmárok és a bíboros szenvedése „felnyitotta a szemét” azoknak a nyugat-európai országoknak, amelyek csak egy lépésre voltak a szabadon választott kommunizmustól - mondta a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt hozzátette: a bíboros missziós útjai során erkölcsi iránytűvé vált a diaszpórában élő magyarság számára is. A szobrot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.

Forrás, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.