Pesti Srácok

Meghátrál Puigdemont, már nem olyan fontos Katalónia teljes függetlensége

null

A leváltott katalán elnök szerint elképzelhető a spanyolországi politikai válság megoldása másképp, mint elszakadással. A Le Soir című belga napilapnak adott interjúban Carles Puigdemontot arról kérdezték, hogy lehet-e szó a spanyolországi válság megoldásáról másképp, mint a tartomány elszakadásával.

Készen vagyok, mindig is kész voltam, hogy elfogadjam a Spanyolországgal való más kapcsolat realitását. Egy másik megoldás még mindig lehetséges – jelentette ki a volt katalán vezető, aki a Reuters brit hírügynökség megjegyzése szerint szemmel láthatóan engedett a korábbi merev függetlenségpárti álláspontjából. Egész életemben függetlenségpárti voltam, harminc éven át azért dolgoztam, hogy Katalónia másképp kötődjék Spanyolországhoz - mondta a politikus, de arra nem tért ki, milyen formában képzeli el ezt a kapcsolatot.

A tárgyalás híve vagyok - mondta Puidgemont, aki a spanyol kormányfő pártját, a konzervatív Néppártra hárította a felelősséget a szeparatizmus fokozódása miatt.Mariano Rajoy miniszterelnök közölte, hogy nyitott a katalán vezetőkkel való tárgyalásra a legújabb kori spanyol demokrácia legsúlyosabb politikai válságának megoldása érdekében. A Handelsblatt című német napilap hétfői számában megjelent interjúban kijelentette, hogy volt katalán vezetők álláspontja a függetlenségi népszavazásra irányult, és nem adott helyet a vitának. Sokan engem okolnak, hogy nem kerestem politikai megoldást. Hosszú ideje politikus vagyok, és nem volt alternatíva – mondta Rajoy, hozzátéve, hogy a katalán válság miniszterelnöksége legsúlyosabb problémája. Mint mondta, kompromisszumos megoldásra törekedett a regionális vezetőkkel, de azoknak csak egy céljuk volt, a függetlenségi népszavazás.

A függetlenség alternatívája ma a december 21-i választás – jelentette ki szintén Brüsszelben Alfonso Dastis spanyol belügyminiszter. A katalán parlament október 27-én kikiáltotta a függetlenséget, Rajoy még aznap menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a parlamentet, és december 21-re előrehozott tartományi választásokat írt ki. Puigdemont a kormány négy tagjával együtt Brüsszelbe távozott. A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyar gyakorlattal, amely katonai bűncselekményként tartja számon. A Brüsszelbe távozott vezetők ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: Politico.eu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.