Pesti Srácok

Eltörte az ellenőr orrát, hosszú börtönévekre számíthat

Eltörte az ellenőr orrát, hosszú börtönévekre számíthat

Több jegyellenőrt ököllel megütött, és egyikük orát eltörte Budapesten az a férfi, aki azt sérelmezte, hogy meg akarták bírságolni, mivel jegy és bérlet nélkül utazott a 41-es villamoson. A verekedő ellen most emelt vádat az ügyészség, a garázdára akár 7,5 évet is kiszabhat a bíróság.

Vádat emelt egy huszonnyolc éves férfi ellen a Fővárosi Főügyészség ellen, a terhelt több mint egy éve jogosulatlanul utazott Budapesten a 41-es villamoson, majd a vele szemben intézkedő jegyellenőröket megverte, a sértette egyikének orrcsontja eltörött

– tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész tájékoztatása szerint az ellenőrök a Várkert Bazárnál szállították le a vádlottat, aki a megállóban a bírság miatt szidalmazta, bántalmazással fenyegette őket, személyi adatait nem volt hajlandó megadni, és el akarta hagyni a helyszínt. Miután az egyik ellenőr közölte vele, hogy rendőrt hív, a vádlott odalépett hozzájuk, és az egyik sértettet egymás után mindkét öklével, nagyobb erővel megütötte. A sértett az ütések következtében földre esett. Ezután a vádlott legalább két alkalommal ököllel a sértett mellett álló másik ellenőrt is megütötte, utóbbi könnyebb sérüléseket szenvedett. A férfi ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség

a férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A vád szerinti bűncselekmények esetén

a büntetési tétel felső határa hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

PestiSracok facebook image

Fotó: Kungfuakademia.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?