Pesti Srácok

ENSZ: az oroszok megszállták Krímet

ENSZ: az oroszok megszállták Krímet

Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el kedden, ami Oroszországot megszálló hatalomnak nevezi a Krímben, s kifogásolja az emberi jogok állítólagos megsértését, illetve az Oroszországi Föderáció által bevezetett - illegálisnak tekintett - jogrendet, törvényeket és közigazgatást is a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt félszigeten.

Az Ukrajna által beterjesztett, 30 ország közreműködésével készült szövegtervezetet 70 állam támogatta, köztük az Európai Unió tagjai és az Egyesült Államok is. A határozat elfogadása ellen 26 ország szavazott, köztük volt Oroszország is. További 76, főleg afrikai és latin-amerikai ország tartózkodott a voksoláson.

A dokumentum elítélte

PestiSracok facebook image

elismervén a kijevi vezetés erőfeszítéseit, hogy véget vessen az "okkupációnak".

Jevgenyij Zagajnov, az orosz ENSZ-nagykövet helyettese

nevezte a határozatot. Mint mondta, a dokumentumot támogató államok mindössze Kijevnek szolgáltatnak alapot a provokációkra és a kalandorságra.

Szerhij Kiszlica ukrán külügyminiszter-helyettes a határozatot ismertetve kiemelte: az utóbbi évben az emberi jogok helyzete csak rosszabbodott a Krím félszigeten. A diplomata az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szeptemberi jelentésére hivatkozva sérelmezte az orosz jogrend bevezetését, különösen a krími tatárok állítólagos elnyomását, a szólás- és vallásszabadság korlátozását.

MTI, 444; Fotó: The Telegraph

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.