Nagy Ervin: Egy gondolat bánt december elsején
Egy gondolat bánt csak december elsején… Tudják mi? Nem, nem az idő rövidsége, nem az, hogy már csak néhány nap karácsonyig, s addig mennyi tennivaló. Jóval inkább az, hogy milyen keveset beszélünk arról a tragikus napról, amely 1918-ban múlt el Gyulafehérvárott. Ott, ahol a „magyarországi románok” nemzetgyűlésnek nevezett összejövetelén mindösszesen 1228 résztvevő kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros (26 történelmi vármegye) csatlakozzon a Román Királysághoz. Pont.
A valóságban ez az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, amelyet később erősítettek csak meg a „nemzetközi hatalmak”, akik akkoriban nem voltak túl jó véleménnyel a Monarchiáról, különösen Magyarországról. Így az erdélyi magyarságot könnyedén fosztották meg 1918. december elsején az önrendelkezés jogától. Na, ez a gondolat bánt engem december elsején! Pedig… Nézzünk csak egy részletet a kiáltványból!
„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” (Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból)
Nem szeretnék erről hosszasan morfondírozni, tűnődni, bölcselkedni, sőt – latolgatni sem. De egy mondaton azért érdemes december elsején eltöprengeni, érdemes mindannyiunknak. Tehát még egyszer: „Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.” Melyik nép? – tehetnénk fel a költői kérdést. És akkor tekintsünk rá a mai Romániára, őrlődjünk egy kicsit – most már! Ugye? Ugye… Szavak nélkül is megy ez! Végül pedig lépjünk hátra egyet a Kárpát-hazából az anyaország irányába! Volt egy magyar miniszterelnök, aki december elsején a román államfővel koccintott… Medgyessy Péternek hívták. Majd pártja elárult mindent, ami a határokon túl szakadt magyarságot illeti. Azóta is hiába futnak Kolozsvárig bocsánatot kérni – késő bánat! Ezt a történelmi szégyent már a poharakban megsavanyodott pezsgő sem fogja lemosni senki torkán. A másik, a mostani miniszterelnök, akit Orbán Viktornak hívnak, aki külügyminiszterével együtt úgy fogalmazott, amennyiben nem oldódik meg a magyar nyelvű Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium kálváriája, akkor hazánk nem támogatja Románia OECD tagságát. És végül, morfondírozzuk, tűnődjünk, bölcselkedjünk, sőt, latolgassunk és tegyük fel most már a bántó gondolatunkból eredő kérdést is! Ön koccint vagy küzd majd, ha jövő áprilisában dönteni kell? Forrás: PolgárPortál
