Pesti Srácok

Románia megtagadta a Tiltott Csíki Sör márkabejegyzését

Románia megtagadta a Tiltott Csíki Sör márkabejegyzését

Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal (OSIM) az összes Tiltott Csíki Sör márkabejegyzését – közölte a kolozsvári Maszol.ro hírportál szerdán.A székelyföldi Csíkszentsimonban működő cég többségi tulajdonosa, Lénárd András arról tájékoztatta a lapot: nem fellebbeznek a döntés ellen, visszavonják a romániai védjegykérelmet, mivel az európai uniós márkahivatalnál sikerült már levédetniük a termékneveket.

Korábban a székelyföldi vállalkozás Igazi Csíki Sör néven forgalmazta termékeit, a Heinekennel kötött megállapodás részeként azonban lemondott az Igazi-márkanév használatáról, és helyette elindította a Tiltott Csíki Sör termékcsalád bejegyzését az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO). Lénárd András a Maszolnak elmondta: a bukaresti hivatal azzal indokolta a döntését, hogy túlságosan leíró jellegű a szóvédjegy. Például a Bukaresti Sör elnevezést sem lehet levédeni amiatt, hogy leíró jellegű, általánosító – magyarázta a szakember. A vállalkozó ugyanakkor furcsállja, hogy az OSIM-nek nem voltak ilyen fenntartásai, amikor korábban bejegyezte a Heineken Csíki Premium Sör márkáját. Erről később egyébként lemondott a holland multinacionális cég az Igazi Csíki Sör gyártójával kötött egyezség részeként.

Az OSIM döntéséről Lénárd András megjegyezte: nem tud elvonatkoztatni attól, hogy más romániai hivatalok is „hintáztatják” a székelyföldi céget, amikor különböző engedélyek beszerzéséhez folyamodik. Az áfonyasörünket karácsony előtt szerettük volna piacra dobni, de nem sikerült, az illetékes hivatalok egyértelműen időhúzásra játszanak – vélekedett a Csíki Sör Manufaktúra alapítója. A székelyföldi sörfőzde ellen korábban bírósági úton is fellépett a Csíkszeredában is sörgyárat működtető holland multinacionális cég, azt állítva, hogy a Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az általa gyártott Premium Ciuc sörmárkához, amelyet a székelyek csíki sörként emlegetnek.

Hamarosan érkezik a székely bitcoin

PestiSracok facebook image

A jelek szerint kimaxolja a marketinget Lénárd András, aki másokkal együtt arra készül, hogy néhány hónapon belül piacra dobja a bitcoin mintájára a Kárpát-medence első kriptovalutáját, a koronát. A virtuális pénzt először Svájcban bocsátják ki májusban, a piaci bevezetést egy amerikai cég koordinálja majd. Lénárdék tervei szerint a koronával már e kezdetektől fizethetnének azok, akik házhoz rendelik a különféle Csíki söröket, később pedig majf elterjedt pénzhelyettesító eszköz lehet az egész régióban. A világon jelenleg körülbelül kétezer kriptovaluta van forgalomban, amelyek értéke hatszázmilliárd dollár.

Forrás: MTI Fotó: PS

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.