Pesti Srácok

Az MSZP összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a "titokban befogadott" menekültek miatt

Az MSZP összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a "titokban befogadott" menekültek miatt

A Magyarországra "titokban befogadott" menekültek ügyében jövő csütörtökre hívták össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, amelyen többek között meghallgatnák Orbán Viktort is, tudta meg az atv.hu Molnár Zsolttól, a bizottság szoci elnökétől.

Az MSZP azután kezdeményezte az ülés összehívását, hogy Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a Times of Maltanak azt mondta: tavaly "titokban" 1294 menekültet kellett befogadni az országba. Majd arról beszélt az interjúban, hogy ezek az emberek azért menekülnek, mert politikai nézeteik miatt bántalmazták őket, vallási okok miatt menekültek, vagy azért, mert szexuálisan bántalmazták őket. Az szocialisták szerint ezzel a kormány tulajdonképpen titokban végrehajtotta azt a "Soros-tervet", ami ellen minden eszközzel kampányol. Újabb fárasztó menetben indulnak vörösök a tények nevű, "izé" ellen: az MSZP új kampányállítása egyértelmű ferdítés, hazugság.

A Fidesz már előre jelezte, hogy képviselői kivonulnak a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, ha azon Szél Bernadett is részt. Korábban Németh Szilárd a testület fideszes alelnöke azt mondta: a Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna. Szél Bernadett természetesen meg fog jelenni az ülésen.

atv.hu; Fotó: mandiner.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.