Pesti Srácok

Halálra késelte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden

null

Előzetes szóváltást követően megölte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden. A gyanúsított ezt követően megpróbált öngyilkos lenni - írja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2018. január 1-én 12 óra körül szólalkozott össze egy Szatymazi utcai lakásban barátnőjével. A szóváltás tettlegességig fajult, melynek során a nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette. Ezt követően a férfi megpróbált öngyilkos lenni, végül azonban segítséget kért. A kiérkező mentők a nőnél már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a férfit kórházba szállították. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a 29 éves gyanúsított ellen, őrizetbe vétele mellett, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A csongradhir.hu. szerint valószínűleg szerelemféltés áll a gyilkosság hátterében. A helyszínen tartózkodók ugyanis úgy tudják, hogy a pár közötti vita az utcán kezdődött, erre utalhat az is, hogy a ház előtti pad környéke csupa vér. Ez a vita folytatódott aztán a negyedik emeleti lakásban, ahol tragédiába torkollott az eseménysor.

Forrás: police.hu, csongradhir.hu; fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.