Pesti Srácok

A Hamász képtelen rendet tartani Gázában - Több ezer ENSZ alkalmazott sztrájkolt az amerikai segélyek visszatartása ellen

A Hamász képtelen rendet tartani Gázában - Több ezer ENSZ alkalmazott sztrájkolt az amerikai segélyek visszatartása ellen

A palesztinokat támogató ENSZ-szervezet (UNRWA) mintegy 13 ezer alkalmazottja sztrájkolt hétfőn a Gázai övezetben, tiltakozva az amerikai kormány korábbi döntése ellen, amelynek értelmében 65 millió dollárt (több mint 16 milliárd forintot) visszatartanak a palesztinoknak szánt segélyből.

A sztrájkhoz csatlakozók közül többen a gázai ENSZ-székházhoz vonultak, palesztin zászlókat lengetve, és a "Méltóság megfizethetetlen" feliratú transzparenseket lóbálva. Az UNRWA-alkalmazottak szakszervezetének főtitkára, Juszef Hamduna elmondta, hogy a sztrájk célja rákényszeríteni az adományozó államokat, hogy nyomást gyakoroljanak az Egyesült Államokra: vonja vissza döntését.

Az UNRWA legfőképp az ENSZ-tagállamok önkéntes hozzájárulásától függ, különösen az Egyesült Államokétól, amely a legnagyobb adományozója. A folyósított segély összegét élelmiszerre, oktatásra, egészségügyi ellátásra és foglalkoztatásra költik (bár az átláthatósággal sok probléma, illetve visszaélés akad). Washington eddig évi 125 millió dollárral (több mint 30 milliárd forinttal) járult hozzá az ENSZ-szervezet munkájához. Az ENSZ közvetítése által a különböző palesztin szervezetekhez folyosított pénzek áttételesen hozzájárulnak a Hamász gázai uralmához, a terrorszervezetek Izrael elleni harcához.

PestiSracok facebook image

- mondta Ahmed Abu-Szuleimán, egy 59 éves angoltanár a hétfői sztrájk során. A UNRWA csaknem 280 iskolát működtet a Gázai övezetben, ezeket az iskolákat mintegy 300 ezer tanuló látogatja.

A Gázai övezetben élő csaknem kétmillió ember több mint fele függ az UNRWA és egyéb humanitárius szervezetek segélyeitől. Az UNRWA mintegy ötmillió palesztint támogat a Gázai övezet mellett Jordániában, Szíriában, Libanonban és Ciszjordániában. Adnán Abu-Haszna, az UNRWA szóvivője elmondta, hogy mintegy három hónapig tudnak még tevékenykedni a jelenlegi keretből.

Eközben Asráf al-Kedra, a Hamász palesztin szervezet uralta Gázai övezet egészségügyi minisztériumának szóvivője bejelentette, hogy az övezet északkeleti részében található Beit-Hanún városának kórháza teljes mértékben felfüggesztette működését az áramkimaradás esetén használt tartalékgenerátorok működtetéséhez szükséges üzemanyag hiánya miatt, ami 60 ezer ember egészségügyi ellátásában okozott fennakadást. A pácienseket jelenleg is más övezetbeli kórházakba szállítják át. A radikális Hamász 2007-ben vette át az uralmat a Gázai övezet felett, amely azóta az Izrael és Egyiptom által fenntartott blokád miatt súlyos gazdasági gondokkal és humanitárius válsággal küzd. Hamász nem tud (feltételezhető, hogy nem is akar) rendet tartani még Gázában sem.

Az amerikai elnök a múlt heti davosi Világgazdasági Fórumon a közel-keleti konfliktussal kapcsolatosan kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a palesztinoknak szánt segélyeket, ha nem hajlandók visszatérni a tárgyalásokhoz Izraellel, amelynek fővárosaként Donald Trump decemberben elismerte Jeruzsálemet. Az amerikai államfő e döntése nagy felháborodást és tüntetéshullámot váltott ki a muszlim országokban. Míg a zsidók szerint Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa, addig a palesztinok annak keleti, Izrael által megszállt részén képzelik el leendő államuk központját.

MTI; Fotó: The Tower

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.